Oldalak

2021. december 31.

Szerencsemalac

 
 
 
 



 
 
 
 
Már rég ki szerettem volna próbálni a szerencsemalac sütit. :D Sok receptet átböngésztem, végül arra jutottam, hogy kipróbálok egy saját verziót. Azt hiszem szerencsém volt vele, mert Csemetének is ízlik. ;)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók ~50 db-hoz:
60 dkg főtt, áttört burgonya
~30 dkg sima liszt
2 ek. zsír
0,5 dl langyos víz
1 tasak szárított élesztő (7g)
1 tk. cukor
só 
bors
 
A kenéshez:
tojássárgája
 
A díszítéshez:
szemes fekete bors
 
  1. A vízben egy teáskanál liszttel és cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A burgonyát tálba tesszük és a többi hozzávalóval együtt gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát.
  2. Lisztezett deszkán ~0,5 cm vékonyra nyújtjuk, majd kiszaggatjuk. A malacok fejét 5 cm-es, a füleiket 4 cm-es, az orrukat 2 cm-es kör formával. A füleknek való köröket négyfelé vágjuk. 
  3. Sütőpapírral fedett tepsire sorakoztatjuk a nagy köröket -ezeket lekenjük tojássárgájával, majd ráragasztjuk a füleket és orrokat. A szemek helyére borsot teszünk, majd az orrokat is megformáljuk egy vastagabb pálcikával. 
  4. 185 °C-ra előmelegített sütőben ~25 percig sütjük, vagy amíg szép aranybarnák lesznek.
  5.  Rácsra téve kihűtjük.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mindenkinek 
egészségben, szerencsében, boldogságban gazdag, 
békés új esztendőt kívánok! 
🍀

2021. december 19.

Kókuszos-vaníliás palacsintatorta




 
 
 
 
 
 
 
Nagyon szeretjük a kókuszos édességeket és az almásakat is. A palacsintáról, már nem is beszélve. :) Gondoltam miért is ne lehetne ezt a három kedvencet egybe gyúrni. Pontosabban sütni-főzni. :D A házi kókusztejjel készítve, pedig bátran ehet belőle a család minden tagja. Nem túl édes, könnyű torta kerekedett belőle, ami az ünnepi asztalon is megállja a helyét. :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók:
A kókusztejhez:
1,5 l víz (lehetőleg mentes ásványvíz)
10 dkg bio kókuszreszelék
 
A palacsintához:
40 dkg sima liszt
10 dkg kókuszreszelék
8,5 dl kókusztej
0,5 dl olaj
5 tojás szétválasztva
3 nagyobb alma
csipet só
 
A vaníliakrémhez:
6 dl kókusztej
5 dkg kókuszreszelék 
2 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
4 ek. cukor
 
A díszítéshez:
egy kevés kókuszreszelék
 
  1. Előző este előkészítjük a kókusztejet. 3 dl vizet felforralunk, majd egy edényben leforrázzuk vele a kókuszreszeléket. Mikor langyosra hűlt, felöntjük a maradék vízzel és hűtőbe téve egy éjszakát pihentetjük. 
  2. Másnap botmixerrel 5-6 percen keresztül átdolgozzuk a kókuszos keveréket, majd sűrű szövésű szitán, vagy anyagon átszűrjük. Így kapunk 1,45 l kókusztejet és 15 dkg kókuszreszeléket (amit szintén felhasználunk a palacsintához és a krémhez). 
  3. A palacsintához a száraz hozzávalókat elvegyítjük. 
  4. A kókusztejben elkeverjük a tojássárgáját és az olajat, majd a kókuszreszelékes liszthez adva sima tésztává dolgozzuk. 
  5. Belekeverjük a reszelt, levétől kinyomkodott almát, végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. 
  6. A tésztából ~20 cm átmérőjű serpenyőben kisütjük a palacsintákat. 
  7. A krémhez a kókusztejben felfőzzük a pudingport a kókuszreszelékkel és a cukorral. Hűlni hagyjuk.
  8. A tortához a palacsintákat rétegenként megkenjük a kókuszos-vaníliás krémmel, majd kókuszreszelékkel díszítjük. Tálalásig hűtőben tartjuk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A receptet a Kifőztük magazin decemberi számában is megtaláljátok. :)
 
Békés, boldog ünnepeket kívánok mindenkinek! 
 
 
❄ 🎄 ❄

2021. december 12.

Kókuszos habkeksz

 







 
 
A csokoládés habkeksznek anno nagy sikere volt. :) Gondoltam miért is ne lehetne kipróbálni egy kókuszos változatot, hisz nálunk az is nagy kedvenc. Nem is csalódtam. Igen hamar elkopott. :D
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hozzávalók: 
120 g tojásfehérje
1 tk. 10%-os ecet
30 dkg porcukor
10 dkg kókuszreszelék
2 ek. étkezési keményítő

  1. A tojásfehérjét az ecettel elkezdjük habbá verni, közben apránként hozzáadjuk a porcukrot. Mikor szép sima a hab, beledolgozzuk az étkezési keményítővel elkevert kókuszreszeléket. 
  2. A tésztából sütőpapírral fedett tepsire púpozott kávéskanálnyi adagokat halmozunk egymástól 2-3 cm távolságra. 
  3. 180°C-ra előmelegített sütőben 12-14 perc alatt készre sütjük. 
  4. A sütőpapíron pihentetjük 20 percet, ezalatt kihűl, megszilárdul és szépen leszedhető a papírról. Jól záródó dobozban napokig eláll. Akár ajándékba is készíthetjük.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A receptet megtaláljátok a Kifőztük novemberi számában is. :)