Egy márciusi tél képei ❄

A képek Anyuéknál és itthon készültek. :)

"Csak látni, értékelni kell megtanulnunk."

"A természet megszeretéséhez nem feltétlenül trópusi őserdőkön át vezet az út. Szép az szerényebb környezetben is. Csak látni, értékelni kell megtanulnunk."

Sterbetz István

Anyuéknál ♥

Boldog új évet kívánok!

☆

 

Mentovics Éva - Karácsonyi jókívánság
 

"Szent karácsony beköszöntött,
pompázatos ruhát öltött.
Oly szaporán, mint a zápor,
ezer csillag hull a fáról.

Örömkönnyek hullnak egyre,
s pottyannak a kis kezekre.
Fenyőfánkat körbeálljuk,
és egymásnak azt kívánjuk:

E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket."

☆

A hóemberkéket Csemetével együtt készítettük. :) Nagyon jó kis móka volt. ♥

...az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz...

"Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. (...) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér."

Laurell Kaye Hamilton

Vörösbegy - Erithacus rubecula

Az első látogatás. :)

 Felfedezte a "régi" etetőt is. :)

Mióta kikerültek a kertbe az új etetők, még nagyobb izgalommal figyeljük, hogy látogatják-e őket a madarak. :) Minden bizonnyal sokkal sűrűbben, mint ahogy azt észrevennénk, mert rendre kikopik a dió. Mi pedig szorgosan törögetjük és töltjük az etetőket. Persze azért egyszer-egyszer sikerül épp jókor, jó helyen lenni és megfigyelhetjük a kis látogatókat. :) Megmondom őszintén, azt hittem, hogy a leggyakoribb vendégek a cinkék lesznek, de nem így lett. :D Az első kis csemegéző egy vörösbegy volt. Aki azóta is rendszeresen visszatér és hol egyik, hol másik etetőből csipegeti a diót. Ezelőtt még sosem láttam vörösbegyet és igencsak megörültem neki, hogy egyre gyakoribb vendég a kertben. :) Gyanítom, hogy valahol itt lakhat a környéken, mert nálunk még ahhoz kicsik a fák, hogy kényelmesen el lehessen rejtőzni, vagy be lehessen kuckózni éjszakára. Névnapomra Öcsitől madáretetőt kaptam. :D Úgy megörültem neki, mert ez egy olyan igazi madáretető. :D Fel is szereltem hátra a kertbe a gömbkőrisre, aztán árgus szemekkel figyeltem -már amikor arra jártam-, hogy észreveszik-e a madarak. Nem kellett hozzá sok idő, felfedezték. :) A cinkék és a vörösbegy is. Igaz, ezekről a látogatásokról még nincs bizonyíték, de majd idővel talán sikerül "elcsípni" őket. :)

...és a kis kócost is... :D

Barátkozás a szép új etetővel. :)

A szép új etető. :) ♥

Karvalylesen

Múlt hétvégén Anyuéknál voltunk. A tartós hideg miatt még megmaradt a hó. Az egész napos köd miatt pedig másnapra vastag zúzmara borította a kertet. A nagy juharon, s a körülötte lévő fákon, bokrokon is rengeteg a madár ilyenkor télen. Jönnek a jól megszokott etetőkre élelemért, a tuján, fenyőfán pedig klassz búvóhelyeket találnak, ahol nyugodtan elcsipegethetik a diót, kölest, napraforgót. :) Anyuval és Öcsivel felváltva töltögetjük szorgosan az etetőket, hogy mindig legyen mit enni a kis tollasoknak. Épp bent voltunk a nagyszobában, játszottunk Csemetével -mert épp nem a konyhában kuktáskodott körülöttünk :D-, beszélgettünk, mikor Anyu a szeme sarkából látta, hogy valami leszáll a juharra. Bentről nemigen lehetett kivenni, hogy milyen madár, így aztán felváltva osontunk ki, hátha sikerül lencsevégre kapni. :) Egy karvaly volt, s a zsákmányát -ami egy szegény fenyőrigó volt- hozta. Nagyon sajnáltuk szegény kis rigót... Nem volt szerencséje. ...de végtére is a karvalyoknak is kell enni. Ilyen az élet rendje. Egyébként nem hogy karvalyt, de még fenyőrigót sem láttam ezelőtt. Csak most, hogy valami oknál fogva odaszokott egy csapat a szomszédos almásba. A fák alatt sok alma van még, ami a szüret után ott maradt, így azt csemegézik. Időről időre felkerekednek, néha elidőznek a kertben a fákon, aztán továbbrepülnek, be a városba, majd kis idő múlva vissza az almásba. Nagy valószínűséggel egy ilyen kör közben esett áldozatul szegény rigó...
Az osonásról pedig annyit, hogy nagy óvatosan próbáltuk megközelíteni a fát, nehogy megriasszuk a karvalyt, de az a füle botját se mozdította. :D Nem hogy a talpunk alatt ropogó hó, de a fényképezőgép kattogása sem érdekelte egy kicsit sem. Így aztán egész közel sikerült menni hozzá. Leszámítva a ködöt és azt, hogy kézből fotóztam tök hidegben, egész jól kivehető a madár. :D