Oldalak

2014. május 10.

Madarak és Fák napja



Füvészkert - Szeged



Énekes rigó - Turdus philomelos (Füvészkert - Szeged)



"A Madarak és Fák Napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint száz éves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemei népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett "természetvédő" és "erkölcsnemesítő" szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját."



Füvészkert - Szeged



"Klebelsberg Kuno 1931-es, időnként szinte irodalmi igényességgel fogalmazott rendeletéből kiderül, hogy az intézmény az amerikai Madarak napja (Birds day) és a Fák napja (Arbor day) alapján született meg. Ezen a napon a tanító hagyományosan "szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásban való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről is". A fákkal kapcsolatban az oktató "a fák jelentőségét fejtegeti", a lényeg azonban az, hogy minden gyermek ültessen egy fát, mely fa "azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik".
Az első világháború és az azt követő évtized alatt veszített jelentőségéből "ez a szép, a lelkület finomítására annyira alkalmas, poétikus intézmény". 
Klebelsberg azonban Apponyi Albert felé tanúsított tiszteletével indokolja a szokás felújítását: "újból teljes érvényt igyekszem szerezni annak a fennkölt szellemből fakadó rendelkezésének, mellyel a magyar erdők, mezők dalos madarainak és a fáknak megvédelmezését kívánta elérni akkor, amikor a fogékony gyermeklelket a madarak és fák szeretete felé igyekezett gyöngéden hajlítani". A miniszter rendeletében visszajelzést is előír annak ellenőrzésére, hogy az iskolákban megtartják-e a Napot, milyen eredménnyel, ültetnek-e fákat, az iskolák rendelkezésére áll-e minden szükséges segítség, illetve konkrétan Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról című munkája a birtokukban van-e. Klebelsberg meggyőződése szerint a hagyomány újraélesztésével "a fa és bokor szeretete elterjed a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltámad és gyökeret ver a nép szívében, értelmében egyaránt a hasznos madarak védelme is"."



Füvészkert - Szeged



A galambunk -Bambula- és fiókái a régi lakásunk erkélyén :)




Szöveg forrása: wikipédia

2 megjegyzés:

  1. Klassz, hogy megosztottad a tudnivalókat, végre kiokosodtam! :) A fotók most készültek, igaz? Mikor voltatok a Füvészkertben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) A fotók sajna nem most készültek. Idén még nem jutottunk ki a Füvészkertbe, de tervbe van véve, mert nagyon szeretem. :)

      Törlés