Oldalak

2014. május 11.

Eper mézes joghurttal és ropogós zabpehellyel









Végre van igazi, édes, szabadföldi eper. Igaz, még nem a saját kertből. :) Egy részét megettük, csak úgy magában; a másik feléből ez a poharas desszert készült. Egyszerre fanyar és édes, ropogós és krémes. A joghurt, eper, ropogós zabpehely igazán jó trió. :D




 




Hozzávalók 4 személyre:
5 dl görög joghurt
4 ek. méz
40 dkg friss eper
1 dl víz
1 tk. étkezési keményítő
2,5 dkg vaj
4 ek. barna cukor
6 ek. apró szemű zabpehely
fahéj


  1. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat. Rátesszük a cukrot és a zabpelyhet, majd állandó kevergetés mellett addig pirítjuk őket, míg a cukor karamellizálódik és a zabpehellyel együtt elkezd nagyobb morzsákká összeállni. Még melegen meghintjük egy kevés őrölt fahéjjal, majd sütőpapírra borítva kihűtjük.
  2. Az epret megmossuk, megtisztítjuk, a nagyobb szemeket felezzük, vagy negyedeljük. Az előkészített gyümölcs felét fél dl vízzel és egy kanál mézzel együtt kis lábasba tesszük, majd közepes lángon néhány perc alatt összefőzzük. A gyümölcsöt villával kicsit megnyomkodjuk.
  3. Hozzáadjuk az eper másik felét, majd a maradék vízben feloldott étkezési keményítővel besűrítjük a dzsemet. Félre tesszük, kihűtjük.
  4. A joghurtot kikeverjük három kanál mézzel. Ha az eperdzsem és a fahéjas zabpehely is kihűlt, összeállítjuk a desszertet.
  5. A poharak aljába dzsemet kanalazunk, majd erre jön egy réteg mézes joghurt; ismét eperdzsem és újabb joghurtréteg. A desszert tetejére egy nagy adag ropogós, fahéjas zabpehely kerül.







Tipp: Ha később fogyasztjuk, az eper-joghurt rétegeket előre elkészíthetjük, de a zabpelyhet csak közvetlenül tálalás előtt tegyük a tetejére, hogy ropogós maradjon.

6 megjegyzés:

  1. Gyönyörű! :) A fotók is csodásak szokás szerint. Közben mosolyogtam, mert szinte ugyanazt a mondatot írtad le, mint én: "egy részét megettük csak úgy magában". Bizony, mi is előbb joghurtban, aztán a maradékot magában ettük. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi! Hát igen... epret "csak úgy magában" is nagyon jó enni. Főleg, ha tényleg jó édes. Amúgy már meg se lepődök, hogy még a szövegünk is ennyire hasonlít. :D Pedig nem beszéltünk össze, csak hát a "rokonlélekség"... :D

      Törlés
    2. Olyan aranyos vagy! Nagy puszi! :) :) :)

      Törlés
  2. Szép, elegáns, finom - mi kell még? :) Mondjuk nekem az egyik kehellyel :) :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó... Köszi! :D Már útnak is indítottam! :)

      Törlés