Oldalak

2013. március 25.

Torma házilag






Végre találtam igazi tormát a zöldségesnél! Annyira megörültem neki, hogy gyorsan vettem is két szép darabot. Bár így utólag belegondolva, lehet, hogy kicsit jobban elkapott a hév a kelleténél, mert nem tudom, hogy ketten mit fogunk csinálni ennyi nyers tormával. Most alaposabban megvizsgáltam az egyiket és úgy néz ki hajt, így könnyen lehet, hogy megússza a reszelőt és a kertben fog kikötni. Így lesz majd utánpótlás. :) Anyu sokszor mesélte, hogy mikor még gyerekek voltak, otthon csináltak reszelt tormát, sütőben "szárították", hogy kicsit veszítsen az erejéből és húslevessel engedték fel.
Így az egyik szép szál feléből most ecetes tormát készítettem, mert nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen a házi készítésű. Egy hét múlva itt a Húsvét, kellett hát egy "próbatorma". :)





 
Hozzávalók 4-6 személyre:
10 dkg tisztított nyers torma
fél szem savanykás alma
1 dl húsleves
1 csapott ek. cukor
1 ek. almaecet

  1. Az almát meghámozzuk, magházát kiemeljük és a tormával együtt finomra reszeljük.
  2. Egy kis lábasba tesszük a tormát, az almát, felöntjük a húslevessel és közepes lángon 2-3 perc alatt összefőzzük (vigyázzunk, mert a gőze nagyon erős, ha lehet, nyissunk ablakot).
  3. Cukorral és ecettel ízesítjük.
  4. Kihűtve főtt húsokhoz tálaljuk. 





A kész tormához keverhetünk egy-két kanálnyi tejszínt, vagy tejfölt is lágyabb ízű tormakrémet kapunk.



 

4 megjegyzés:

  1. Szuper!!! A képek nagyon klasszak! Én krémesen enném, gyerek korom óta úgy szeretem, pontosabban majonézes tormának. Egyszer biztos kipróbálom. Muszáj lesz, lassan mindent házilag akarok elkészíteni. Annak ui. varázsa van, és még tudom is, hogy amit eszek, az egészséges, és nincs benne adalékanyag.

    VálaszTörlés
  2. :D Végül én is bekevertem az egészet egy kis tejföllel... aztán amit ettem, azt még majonézzel is. :D Csak a jó kis főtt sonka és puha kalács hiányzik, de már csak pár nap.

    VálaszTörlés
  3. Na ugye, hogy ugye! :D Nálam ma kisült egy próbakalács, és holnap főzöm a sonkát. Aztán újabb adag kalács következik, és jöhet a húsvét - a hó meg mehet a búsba! :D

    VálaszTörlés
  4. :D De ügyes vagy!
    Ej de jó is lesz! Már én is nagyon várom! Lesz ám "habzsi-dőzsi". Úgy is idecsalogatjuk a tavaszt! A tél pedig decemberig érdeklődés hiányában elmarad! :)

    VálaszTörlés