Oldalak

2015. június 9.

Estike





 
Keresztúri Dezső - Estike

Csak egyszer érezd, ha már csend van, éj van,
hogyan önti ki illatát
az estike: ha széthull minden mértan
s millió fekete karát
gyémánt az önmagában pihenő fény,
hogyan nyitja az estike
ezer csillagkelyhét a meredő éj
ölén a hűs, kék semmibe,
mely álommá mossa a megszokott lét
látványát, hogy ontja tovább,
mit boszorkány ölén főz a sötétség:
illatos, részegítő tébolyát!
















2015. június 8.

Fűszervajas csirkecomb kökénymártással, pirított vajas burgonyával












Emlékezetem szerint ez volt az első alkalom, hogy megkóstoltam a kökénylekvárt. :) Nagyon szeretem a fűszeres, édeskés mártásokat sült húsok kísérőjeként és jó ötletnek tűnt, hogy ily módon ismerkedjünk össze. ...mármint a kökénylekvár és én. :D Azt hiszem, sokkal jobban jártunk mindketten, mintha "csak" vajas kenyérre tettem volna. ;) No persze úgy is finom -később lemeóztam-, de így sokkal izgalmasabb volt. A fűszeres vaj, lilahagyma és méz nagyon jól illettek hozzá. ...no azért a csirkecomb sem volt megvetendő. :D 









Hozzávalók 2 személyre:
A fűszervajas csirkecombhoz:
2 nagy, vagy 4 kicsi egész csirkecomb
6 dkg puha vaj
kis csokor friss rozmaring (a fele finomra vágva)

bors
1 fej + 1 gerezd fokhagyma

A burgonyához:
30 dkg burgonya (tisztítva)
4-5 ek fűszeres vaj a kész sült csirke alól


A mártáshoz:
6 evőkanál kökénylekvár
1 kis fej lilahagyma
3-4 ek. fűszeres vaj a kész sült csirke alól
csipet só
méz ízlés szerint

  1. A csirkecombokat megtisztítjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, rajtuk a bőrt fellazítjuk. A vajat kikeverjük a finomra vágott rozmaringgal, sóval, borssal, egy gerezd reszelt fokhagymával és a csirkecombok bőre alá töltjük. 
  2. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés vajjal, belefektetjük a combokat, a félbe vágott fokhagymafejet, és a megmaradt két-három rozmaringágat. Alufóliával lefedjük, 200°C-ra előmelegített sütőben 1,5 óra alatt készre sütjük. Sütés végén a fóliát levesszük, majd további 15-20 perc alatt aranybarnára pirítjuk, közben a kisült fűszeres vajjal locsolgatjuk. 
  3. Míg a hús készül, a burgonyát kockákra vágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, melegen tartjuk. A kész sült hús alól 4-5 evőkanálnyi fűszeres vajat serpenyőben felhevítünk és aranybarnára pirítjuk rajta a burgonyát. 
  4. A kökénymártáshoz a fűszeres vajat kis lábasban felhevítjük, ledinszteljük rajta a finomra vágott lilahagymát. Hozzáadjuk a kökénylekvárt, csipet sót, ízesítjük mézzel, majd összefőzzük. Tálaláskor a hús mellé kínáljuk.











A receptet megtaláljátok a Kifőztük májusi számában. :)

2015. június 3.

Kókuszos tortácskák csokoládémázzal - gluténmentes









Ezeket a tortácskákat egy "családozós" hétvégére sütöttem, meglepiből. :) Kicsit izgultam, hogy hogy fognak szerepelni, mivel nincs még nagy tapasztalatom a kókuszliszttel, illetve a gluténmentes ételekkel. Szerencsére a süti mindenkinek ízlett, úgyhogy azt hiszem, tovább kísérletezek. :D






Hozzávalók 12 tortácskához:
A tésztához:
18 dkg kókuszliszt
5 dkg kókuszreszelék
10 dkg kókuszcukor
6 ek. olvasztott kókuszzsír
3 dl kókusztej (egy rész kókusztejszín és két rész víz keverékéből) 
2 tojásfehérje
1 csomag gluténmentes sütőpor (12g)


A csokoládémázhoz:
4 ek. kókuszcukor
3 ek. holland kakaópor
2 ek. víz
1 ek. kókuszzsír
kevés kókuszreszelék a díszítéshez

  1. A tészta száraz hozzávalóit tálba mérjük. Hozzáadjuk a kókusztejet, kókuszzsírt, a habosra kevert tojásfehérjét és kézzel összeállítjuk a tésztát. 
  2. 12 db 7 cm átmérőjű formában elosztjuk, majd elegyengetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25-30 perc alatt készre sütjük. A formákból kivéve, rácsra téve kihűtjük. 
  3. A csokoládémázhoz  a cukrot, kakaópor és vizet kis lángon, folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Elkeverjük benne a kókuszzsírt, majd a kész mázzal bevonjuk a torták tetejét. Kókuszreszelékkel díszítjük.








A receptet megtaláljátok a Kifőztük júniusi számában is. :)
 
A kókusz-termékeket keressétek a Kókuszvilágnál.