Oldalak

2017. október 2.

Körforgás - Tengelic az év madara 2017






Múlt ősszel Csemete és én szorgosan töltögettük a madáretetőket, hogy a kis tollas vendégeknek legyen miből eszegetni. :) Voltak, akik szépen csipegettek, s voltak, akik olyan elánnal törték a napraforgómagot és sertepertéltek az etetőben, hogy az élelemből jutott bőven a fű közé is. :D Tavasszal aztán egyszer csak elkezdtek kibújni a kis "palánták". Volt ott köles, búza és napraforgó is szép számmal. Cseperedtek, cseperedtek és egyszer csak virágba borultak. :) Úgy örültem neki, mert nagyon szeretem a napraforgót. A méhek szorgalmasan döngicséltek, röpködtek virágról virágra. Később aztán nyár végével a napraforgók szépen elhullajtották szirmaikat, a kis "tányérok" tele voltak magokkal, így aztán nem bántottam őket; reménykedtem benne, hátha néhány kismadár rájuk talál és majd jókat csemegézik. Így is lett. :) Legnagyobb meglepetésemre egy egész "tengeliccsalád" szokott ide. Reggelente és esténként hangos volt a csiviteléstől az egész kert. Figyeltem, ahogy a szülők etetik és tanítják a fiókákat. Később a fiatalok már egyedül is idemerészkedtek. Az ablakból lestük őket Csemetével, és meg is beszéltük, hogy idén ősszel is töltögetjük majd az etetőket, hátha jövőre is lesz napraforgó.























A tengelicről bővebben itt olvashattok. :)

6 megjegyzés:

  1. Tapasztalataim hasonlóak, viszont ideszoktak a verebek, akik eluralták a kertet. Ez a mi problémánk lett volna, de a szomszéd hintáját befutó trombitafolyondáron tanyáznak, csapatostol, hangostól, ürülékestől. Ők ettől teljesen kikészültek. Remélem, ha újra kikerülnek az etetők nem lesz veszekedés, a szomszédokkal. A mindenféle madárka örömét ez nálunk nagyon beárnyékolja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen... a verebek természetüknél fogva igen hangos jószágok. Nálunk csak néha látogatják a kertet, talán mert bent a városban jóval több élelmet találnak... Anyuéknál viszont igen nagy csapatokban ricsajoznak. :) De jól megférnek a többiekkel. Küllőkkel, harkályokkal, csuszkákkal, pintyekkel... Igaz, a szomszédokat sem zavarják.
      Remélem, hogy nyugodtan telik majd az ősz/tél nálatok és örömötöket lelitek majd a sokféle kis tollas vendégben. :)

      Törlés