Oldalak

2013. április 26.

Vörös lencse-curry



Néhány hete vettem egy csomag vörös lencsét. Mondhatni, nem volt célirányos a vásárlás -mert még nem tudtam, mit fogok belőle készíteni-, inkább a színe tetszett meg nagyon. :D Abban biztos voltam, hogy olyan ételt szeretnék készíteni, ami kicsit különleges. Ma fellapoztam az egyik régi receptes füzetemet és abban találtam ezt a könnyű és fűszeres lencseételt. Mindkettőnknek nagyon ízlett, így biztos, hogy készül máskor is.


Hozzávalók 2-3 személyre:
25 dkg vörös lencse
1 paradicsomkonzerv (hámozott egész, vagy darabolt paradicsom)
2 fej lilahagyma
1 fej vöröshagyma
4 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. masala
1 tk. koriander
1/2 kk. római kömény
1 kk. kurkuma
3 ek. olívaolaj

0,5 l víz

  1. A lencsét átválogatjuk, megmossuk, majd kevés sóval ízesített vízben ~8 perc alatt előfőzzük (vigyázzunk, mert gyorsan szétfő).
  2. A zöldségeket megtisztítjuk, a lilahagymát és vöröshagymát félbe vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Az újhagymát és a paprikát felkarikázzuk.
  3. A koriandert és a római köményt mozsárban megtörjük.
  4. Egy mély serpenyőben felhevítjük az olívaolajat. Rátesszük a felaprított zöldségeket, a fűszereket és 2-3 percig együtt pirítjuk őket.
  5. A pirított fűszeres zöldséghez adjuk a paradicsomot -az egész szemeket kockákra vágjuk- a levével együtt, belereszeljük a fokhagymát és összefőzzük.
  6. A kész lencsét főzővízzel együtt a fűszeres mártáshoz adjuk, jól átkeverjük és 1-2 perc alatt összeforraljuk.




4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű színe van, tényleg! Ilyet sem ettem még sosem. Olyan jó, hogy te ilyen különlegességeket is készítesz - kinyílik a szemem az újra! :)

    VálaszTörlés
  2. ez igazán nekem való recept! Ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  3. Macskanyelv,
    De jó! Örülök, hogy tetszik! :) Szerintem Neked is ízlene. Az állaga nagyon hasonlít a feles borsóéra. ...ja és tejföllel, vagy krémes natúr joghurttal is nagyon finom! ;)

    VálaszTörlés
  4. Borso,
    :) Ezt örömmel "hallom"! Remélem ízleni fog!

    VálaszTörlés