Oldalak

2017. február 18.

Croissant









Régóta szerettem volna olyan "igazán igazi" croissant sütni. Volt is fent egy recept korábban a blogon; még az első próbálkozások egyike, de úgy éreztem ezen a téren még jócskán van hová fejlődni. :D Finom volt az is, de sem kinézetre, sem állagra nem volt olyan, mint amilyenre középiskolás koromból emlékszem. Akkortájt ugyanis rendszeresen vettem ilyen péksüteményt az egyik kedves kis pékségben. Aztán jóval később, már főiskolásként egy olaszországi tanulmányút során volt szerencsénk betévedni egy csodás kis kávézóba, ahol a tradicionális olasz péksütemények mellett croissant is kínáltak. Hát persze, hogy nekünk azt is meg kellett kóstolni. :D Még a kávé illatára is emlékszem... Olyan finom kapucsínót azóta sem ittam. ...nincs mese, ezt a kis kávézót egyszer újra meg kell látogatni! Több évtizede főzik ott a finom feketét a vendégeknek, úgyhogy jó esély van rá, hogy még megvan. Néhány hete Öcsémmel nosztalgiáztunk egy kicsit és szóba került a kis pékség is, és persze a croissant. Így hát ismét nekibátorodtam a sütésnek. :) Rengeteg receptet olvastam, és rötyögtem végig a google fordítónak hála. Végül rátaláltam erre a leírásra. Még aznap este be is gyúrtam a tésztát és másnap nagy lelkesen nekiláttam a nyújtásnak, hajtogatásnak. Sütés közben egyre csak lestem a növekedő tésztát, ahogy szétválnak a rétegek és szépen pirosra sülnek a croissant-ok. Alig vártam, hogy langyosra hűljenek, hogy végre megkóstolhassuk. Az első falat után széles mosollyal az arcomon -mert épp olyan lett, amilyet szerettem volna- vittem a fiúknak a kóstolót. :) És bár biztosan nem ezek a legtökéletesebb croissant-ok, de mikor Csemete kijelentette, hogy: "Anyika, ez nagyon finom! Kérhetek még?" annál nem is kell nagyobb dicséret. ;)









Hozzávalók 12-14 db-hoz:
A tésztához:
60 dkg sima liszt
6 dkg cukor
3 dkg friss élesztő
10 g só
2 dl langyos tej
2,4 dl langyos víz
2 ek. olvasztott vaj

A vajalaphoz:
35 dkg vaj
3 ek. sima liszt

A tetejére:
3-4 ek. langyos tej
1 ek. porcukor

  1. A tészta hozzávalóit tálba mérjük és ruganyos tésztává gyúrjuk. Olajozott tálba tesszük, majd fóliával letakarva a hűtőben pihentetjük egy éjszakán át.
  2. Másnap elkészítjük a vajalapot. A vajat a liszttel összegyúrjuk -vigyázva, hogy ne olvadjon meg túlságosan-, majd 15x15 cm-es négyzetté formáljuk és visszatesszük a hűtőbe kicsit dermedni.
  3. A tésztát lisztezett felületen ~18x36 cm-es téglalappá nyújtjuk. Gondolatban megfelezzük; egyik oldalára helyezzük a vajalapot, majd ráhajtjuk a tészta másik felét. A széleket kissé lenyomkodjuk.
  4. Sodrófával kissé megütögetjük, majd széltében -igyekezzünk sarkosan- elkezdjük nyújtani a tésztát. Az így kapott ~30x20 cm-es téglalapot gondolatban 3 részre osztjuk. A felesleges lisztet lesöprögetjük a tésztáról, majd két oldalról egy-egy harmadot -középre- egymásra hajtunk, így három réteget kapunk. A tésztát fóliával letakarva hűtőben pihentetjük 20 percet. 
  5. Ezt a lépést még háromszor megismételjük, így összesen négyszer hajtjuk a tésztát.
  6. Utolsó pihentetés után a tésztát lisztezett deszkán ~30x40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Hosszában megfelezzük, így két 30x20 cm téglalapot kapunk. Ezekből egyenként 6-6 db 20 cm magas háromszög formát vágunk. A háromszögeket széles végüknél fogva feltekerjük és megformázzuk a croissant-okat.
  7. Sütőpapírral fedett tepsire sorakoztatjuk és szobahőmérsékleten 1 órát pihentetjük/kelesztjük.
  8. 175°C-ra előmelegített sütőben ~30 perc alatt aranybarnára sütjük.
  9. A tejben feloldjuk a porcukrot, majd a frissen kisült croissant-okat még forrón lekenjük a cukros tejjel.














Tipp: A leeső tésztarészeket kis kerek sütőformákba -4 db ~8 cm átmérőjű formába- tekergettem és a croissant-ok után azok is kisültek. :)

    2 megjegyzés:

    1. Á, erre már nem is lehet mit mondani, csak elkerekedett szemekkel csodálni a szép képeken a nagyszerű croissant-okat. ♥ :D Hozzád hasonlóan én is imádom, és örömmel eszegetném egy csésze finom fekete mellett egy jót beszélgetve veled. :)

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. ♥ Köszönöm! Örülök, hogy tetszenek! :)
        Akkor gyere gyorsan! Az asztal terítve, főztem kávét is. ;)

        Törlés