Oldalak

2015. június 12.

Eper sorbet












Tyűűű... El sem tudom mondani mióta szemezek ezzel a finomsággal. Illetve a sorbettel úgy általában. Roppant szimpatikus számomra, hogy kevés hozzávalóból, kevés munkával ennyire finom desszertet lehet készíteni. :D Na nem, mintha a főzött fagyival bármi gond lenne, mert az is rém egyszerű és finom, de ez talán azért is tetszik annyira, mert nagyon-nagyon gyümölcsös. :D Az alapreceptet még anno Katucinál néztem ki magamnak, és most végre el is készült. Egy héten belül harmadszor. Azt hiszem nem is kell tovább mesélnem. ;)







 

Hozzávalók 6-8 személyre:
1 kg eper (lehet fagyasztott is)
20 dkg cukor
2 dl víz

eperdzsem a tálaláshoz


  1. A vizet a cukorral összeforraljuk, majd beletesszük a gyümölcsöt és addig főzzük, míg a szirup kissé besűrűsödik.
  2. Langyosra hűtjük, majd botmixerrel pürésítjük. Hűtőbe tesszük. A kihűlt gyümölcsös alapot műanyag dobozba tesszük és berakjuk a fagyasztóba.
  3. Mikor elkezd megfagyni, alaposan átkeverjük -botmixerrel-, hogy ne legyenek benne nagy jégkristályok. Ezt 30 percenként megismételjük a kívánt állag eléréséig, 3-4 alkalommal. Tálaláskor a kelyhek aljába kevés eperdzsemet kanalazunk, erre helyezzük a "fagylaltot". :)










2015. június 10.

Csokoládés-tejszínes kalácsfelfújt friss eperdzsemmel












Kalácsfelfújt most épp zsemléből. :) Bár igaz, ezek a kis mazsolás gömbök inkább kalácshoz hasonlatosak. Többször készítettem már kalácsfelfújtat -volt is egy réges-régi recept a blogon-, de azóta már annyit változott, hogy megérett a teljes újításra. :D Az eperdzsemmel egész "nyári" desszert lett belőle. ...mert hát ugye nyáron is előfordul, hogy a kicsit hűvösebb időben tartalmasabb édességre vágyik az ember. ;) 









 


Hozzávalók 2 személyre:
A felfújthoz:
4 db holland mazsolás zsemle vagy ~30 dkg kalács
2,5 dl főzőtejszín
3 tojás
3 ek. cukor
1 kk. őrölt Bourbon vanília
csipet só
10 dkg apróra vágott jó minőségű étcsokoládé (most sütésálló csokicsepp)
2-3 dkg vaj

Az eperdzsemhez:
25 dkg friss eper
2 ek. cukor
1 tk. étkezési keményítő
4-5 ek. víz 

  1. A zsemléket vékonyan felszeleteljük.
  2. A tojásokat elhabarjuk, hozzáadjuk tejszín felét, cukrot, vaníliaport, a csipet sót és az egészet alaposan elkeverjük.
  3. A sütőt előmelegítjük 175°C-ra.
  4. 2 db 15 cm átmérőjű sütőtálat kivajazzuk. A zsemleszeleteket megmártjuk a tojásos keverékben és a tálakba rendezzük. A szeletek közé szórjuk a csokoládét, majd az egészet meglocsoljuk a maradék tojásos keverékkel, végül a tejszín másik felével. A vajból apró darabkákat szórunk a felfújt tetejére.
  5. Előmelegített sütőben ~35 percig sütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, tegyünk fölé alufóliát. Nyitott sütőajtónál a sütőben hagyjuk langyosra hűlni. 
  6. Miközben a felfújt sül, elkészítjük az eperdzsemet. A megtisztított gyümölcsöket apró kockákra vágjuk és kis lábasban a cukorral együtt felforraljuk. A keményítőt kikeverjük vízzel, majd besűrítjük vele a dzsemet.









  


Tipp: Ha üres kalácsból készítjük a felfújtat, egy-egy kis marék megmosott mazsolát is szórhatunk a szeletek közé. Már amennyiben szeretjük a mazsolát. :D Esetleg durvára vágott dióval, mogyoróval, mandulával, vagy bármilyen aszalt gyümölccsel is megbolondíthatjuk. ;)