Hogyan is kezdődött

Elég régóta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy jó lenne "valami". Valami, ahol összegyűjthetném azokat a dolgokat, melyek igen kedvesek számomra. Végül egy igen kedves barátomtól megkaptam az utolsó lökést "Én a helyedben blogolnék." :). ...és a motoszkálás egyre hangosabb lett. Nem hagyott nyugodni olyannyira, hogy a következő hétvégén éjszakába nyúlóan tanulmányoztam, hogy hogy is működik ez a "dolog". 
Szóval itt volnánk, és íme a történet, hogy miért éppen ...konyhán innen - kerten túl...
Egészen kicsi voltam még, mikor elkezdtem a konyhában sürgölődni. Nagyon szerettem anyunak segíteni. Persze folyton kérdezősködtem, hogy Az micsoda? Most mit csinálsz? Anyu pedig türelmesen elmagyarázott, és megmutatott mindent. Az elején csak ide-oda slattyogtam; hoztam-vittem a dolgokat a kamrából a konyhába és vissza. Mivel olvasni még nem tudtam, így például a cukrot és a lisztet színek alapján azonosítottuk. Rettentően lefoglalt ez a fontos feladat, hogy én hozhatom anyunak, vagy apunak a "dolgokat". Mert apu is nagyon jól főz, így igazán jó dolgunk volt (van) a testvéreimmel. :)  Később rendszeresítve lett a konyhában egy kis szék, amire ha felálltam, pont felértem a konyhapultot. Azok voltak csak a szép idők! Azt hiszem akkor -túl a "miért korszakon"- kezdett el igazán érdekelni, hogy mi is zajlik a konyhában. Sokkal izgalmasabb lett minden, hisz így már egész közelről szemlélhettem a történéseket. Hát innen a töretlen kíváncsiság és a főzés szeretete.
Mostanában, ha összejön a család otthon, van, hogy mind az öten a konyhában sürgölődünk és ez nagyon jó dolog! 

Konyhai "ténykedésem" kezdetével egy időben a kert is igen érdekelt. Mivel kertes házban nőttünk fel, azt hiszem ez természetes. Kezdetben csak a virágok, aztán minden más is. A kert szeretetét minden bizonnyal aputól örököltem. Ő kertészmérnök s végül én is az lettem. Megtapasztalva e szakma szépségeit és nehézségeit is. Kiskoromban volt otthon jó pár ágyás szegfű. Mikor anyu nekiállt szedni -akkor még ketten voltunk húgival- mindig énekelt nekünk, hogy tudjuk merre van, mert olyan kicsik voltunk, hogy nem láttuk a "szegfűdzsungelben". Így ott jöttünk-mentünk a sorok között, míg anyu leszedte és szépen kötegbe rakta szín szerint a szálakat. Különös érzékünk volt ahhoz, hogy bár csak alulról láttuk, ki tudtuk szúrni a legszebb virágfejeket és meg is szereztük őket. :) Anyuék mindig jót derültek ezen; soha nem szidtak le minket emiatt. Paradicsom is volt. Fóliás. Mikor jött a szedés, mi is segítettünk. Kis homokozóvödrökkel masíroztunk és gyűjtögettük az apró érett szemeket. A "gyerekparadicsomot". Mindig ezeket ettük meg először, mert apuék állítása szerint ezek voltak a legfinomabbak. Persze azért, mert mi szedtük. :)
Az első igazi saját ültetésű növényem egy fűcsomó volt. Hosszas kutatás és tanulmányozás után megtaláltam a legmegfelelőbb földkupacot, a tökéletes fűcsomót és egy megfelelő méretű cserepet. Nagy büszkén megmutattam és közöltem, hogy viszem a szobába. Sajnos bent nem bírta sokáig; még időben kimenekítettük apuval és elültettük. Bennem az a pár napnyi gondoskodás tudatosította, hogy végérvényesen elköteleztem magam a kertnek és a növényeknek. 
A sors úgy hozta, hogy csak pár évig tudtam a szakmában dolgozni. A lelkesedés persze megmaradt. Sőt... :) Most már a saját kertünket tervezgetem, tervezgetjük. Még távolról sincs kész, de már van pár virág, néhány fa és tavaly volt egy csöpp kis konyhakert a füves előkert közepén, mert az teljesen elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen legalább pár tő paradicsom, paprika és padlizsán. Persze kellett egy kevés hagyma, és petrezselyem, bazsalikom, rozmaring no meg virágok! Mivel még felújításban voltunk, a kert egy része mobil lett. Vödrök és tiszta festékesdobozok lényegültek át, hogy bennük zöldségek cseperedjenek. Ide-oda cipeltük őket, ha épp költözni kellett. Így kezdődött egy saját kert története...

S ami mindezeken túl van? Nekünk a Balaton. Egészen pontosan a Balaton-felvidék. Azon belül is szívem csücske a Badacsony és Badacsonytomaj. Egészen kicsi korunktól fogva nyaranta ott töltöttünk egy-egy hetet. Ahogy cseperedtünk ezek a nyaralások ritkultak ugyan -közben más vidékeken is jártunk-, de annál értékesebbé váltak az emlékek az előző nyarakról és annál izgalmasabb lett a várakozás, hogy mikor lehetek (lehetünk) ott újra. Számomra különleges hangulata van annak a vidéknek. 

Ezeket az emlékeket, ízeket, színeket és érzéseket próbálom hát képekbe s szavakba önteni. Remélve, hogy azt, aki olvas egy kicsit elrepítem gondolatban egy nyugalmas helyre és közben jókedvre derítem!