2014. július 27.

Meggyes-túrós kocka









Néhány éve, mikor még albérletben laktunk, a társasház földszintjén működött -gondolom még most is működik :D- egy kis pékség. Illetve egy nagy pékség kis boltja. Gyakori vásárló voltam náluk, mivel roppant finom süteményeik voltak. Az egyik, egy túrós-meggyes szelet volt, amit igen megkedveltünk. Nem csak amiatt, hogy nem túl édes, hanem olyan üdítő újdonság volt, hogy a tészta nem "csak" sima lisztből készül. Tudom, azóta sok helyen kínálnak már ehhez hasonló finomságokat. ...szerencsére... :) Egy szó, mint száz, mióta elköltöztünk, nem voltam ott vásárolni, ezért jó ideig nélkülöznünk kellett ezt a süteményt. De nem úgy van az, hogy akkor most már sosem eszünk ilyesmit! :D De nem ám! Éppen ezért elkészítettem hát itthon. Nagy valószínűséggel jól körbevigyorognának vele az említett kis pékségben, mivel a receptet nem kértem el, így azt hiszem kinézetre és ízre kissé távolabbi rokonságban állnak a süteményeink. Sebaj! Egy a lényeg, hogy az is, és ez is nagyon ízlik mindkettőnknek, úgyhogy rendszeresen készül majd. ;)






Hozzávalók egy 25x20x6 cm-es formához:
A tésztához:
15 dkg sima liszt
10 dkg graham-liszt
20 dkg margarin
15 dkg cukor
5 tojássárgája
4 tojásfehérje
1 csomag sütőpor (12 g)

A tetejére:
40 dkg túró
4 ek. tejföl
4 ek. porcukor
1 tojásfehérje
1 ek. búzadara

40 dkg meggy (magozva)
4 ek. fahéjas porcukor
1 ek. rumaroma
1 ek. étkezési keményítő


  1. A meggyet a fahéjas porcukorral, a rumaromával összeforgatjuk, félre tesszük.
  2. A túrót a tejföllel, porcukorral, búzadarával és a tojásfehérjével kikeverjük, félre tesszük.
  3. A sütőt előmelegítjük 160 °C-ra. A sütőformát kibéleljük sütőpapírral.
  4. A tésztához a margarint kikeverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat. A sütőporral és csipet sóval elkevert lisztet beledolgozzuk, majd a habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. A sűrű tésztát elsimítjuk a formában, majd elosztjuk a tetején a túrós "krémet".
  5. A cukrozott meggyhez hozzákeverjük az étkezési keményítőt, majd egyenletesen elosztjuk a gyümölcsöt a sütemény tetején. 
  6. Előmelegített sütőben ~50 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha nagyon pirulna, a sütés vége felé tegyük egy kicsit lejjebb a süteményt. Ha kész, kivesszük a formából és sütőpapírostól rácsra tesszük hűlni, majd ezután szeleteljük.








2 megjegyzés:

  1. Hú, de guszta süti! A tésztája nagyon szép lett! Biztos vagyok benne, hogy abban a kis boltban is szívesen megkóstolnák a te verziód szerintit, és ízlene nekik is. Engem már kép alapján megvettél! :D :v

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Tényleg? De jó! Örülök, hogy így gondolod!
      No akkor már teszem is tálcára és indítom a sütiadagot! :D

      Törlés