2014. január 31.

Hagymás burgonya






...igen, tudom, hogy végtelenül egyszerű... :) Mentségemre legyen mondva, azért került fel a blogra, mert gyerekkorom óta az egyik kedvenc köretem. Még az is lehet, hogy egyszer valakinek jól jön a recept, mert még soha nem készített ilyet. :) ...ki tudja? Minden esetre, mi szeretjük. Előfordul, hogy főételként esszük egy jó kis salátával, de kétségtelen, hogy egy szép szelet sülttel az igazi. Így legutóbb az újévi sörös-mézes karaj mellé készült. :)




 

Hozzávalók 4 személyre:
80 dkg burgonya (tisztítva)
1 közepes fej vöröshagyma
3-4 ek. olaj/zsír

bors

  1. A burgonyát nagyobb kockákra vágjuk, majd sós vízben megfőzzük. Lehetőleg olyan fajtát válasszunk, ami nem nagyon esik szét. :)
  2. Míg a burgonya fő, a hagymát apró kockákra vágjuk és egy magas falú serpenyőben felhevített zsiradékon aranybarnára pirítjuk.
  3. A megfőtt burgonyát a hagymára tesszük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd rázva-dobva átforgatjuk, hogy mindenhová jusson a fűszerekből és jól elkeveredjen a hagymával.









Tipp: Ha kedvünk tartja, a hagymával együtt apróra vágott fehér húsú paprikát is dinsztelhetünk a burgonyához. Igazán kellemes ízt kölcsönöz neki. :) Aki úgy jobban szereti, a végén kicsit "megtörheti" a burgonyát. Mi is megtörjük kicsit villával, de már csak a tányéron, aztán jól nyakon öntjük a sült hús szaftjával. :D

8 megjegyzés:

  1. Ne mentegetőzz, az alaprecikre igen is szükség van! Pláne, ha olyan jó, mint ez a krumpli. Én imádom, egyik kedvencem nekem is. Mily' meglepő, igaz?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ugye? Jó kis kaja ez... pláne, ha van mellé egy szép szelet hús is. :D ...igen... hát mondhatnám, hogy meglepődtem, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt te is szereted. :)

      Törlés
  2. Nagyon guszta! Mi is szeretjük és ahogy írtad, nálunk is előfordult már hogy csak magában savanyúsággal ettük. A paprika tippedet én is használom szeretem a sült paprikát nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva! De jó! Ugye milyen jól lehet vele lakni? Klassz, hogy ti is előléptetitek főétellé. Igen, a sült paprika... de szeretjük mi is! :)

      Törlés
  3. Nagyon finom, mi is szeretjük! Az alaprecepteket is meg kell osztani, mert tényleg lehet, hogy valakinek egyszer erre lesz szüksége, hiszen mindannyian elindultunk az alapoktól :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy Te is így gondolod! :) ...élénken emlékszem -bár nem mostanában volt-, hogy folyton Anyut hívtam, ha valahol elakadtam a főzésben. :D

      Törlés
  4. Ipari mennyiséget tudok megenni belőle!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De jó, hogy Te is ennyire szereted! :)

      Törlés