2020. december 31.
Mákos szelet
- Az élesztőt egy kávéskanálnyi cukorral a tejben felfuttatjuk. A töltelékhez a cukrot a mákkal és a narancshéjjal elkeverjük.
- A sütőporral és sóval elkevert lisztet a zsírral elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt összedolgozzuk a tésztát.
- Négy egyenlő részre osztjuk, melyeket egyenként ~20x25 cm-es lappá nyújtunk.
- Sütőpapírral fedett tepsire fektetjük az első lapot. Ezt megkenjük az őszibaracklekvár harmadával, majd megszórjuk a cukros mák -szintén- harmadával. Erre jön a második tésztalap, amit ugyanígy megkenünk lekvárral és megszórunk mákkal. A harmadik lapot ugyanígy "töltjük", végül befedjük az egészet az utolsó tésztalappal.
- Langyos helyen ~1 órát kelesztjük. A tetejét villával megszurkáljuk.
- 175°C-ra előmelegített sütőben ~35-40 perc alatt készre sütjük.
- Kihűtjük, a tetejét porcukorral hintjük, majd tetszés szerinti szeletekre vágva kínáljuk.
2020. december 24.
Áldott, békés ünnepeket kívánok!
"Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.
Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!
Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretőknek."
Régi magyar áldás
2020. december 23.
Pardubicei mézeskalács
- A porcukrot a vajjal, a tojásokkal, a reszelt narancshéjjal és a fűszerkeverékkel alaposan kikeverjük. (A recept eredetileg 20 percet ír, hogy addig kell keverni. Bevallom töredelmesen, hogy én ugyan nem mértem az időt, de több részletben lehet, hogy kevergettem addig. :D)
- A 10 dkg cukrot kis lábasban aranybarnára karamellizáljuk, majd felöntjük a vízzel és rövid ideig forraljuk. (Én valóban nem forraltam hosszú percekig, ezért is lehet, hogy végül jóval több liszt kellett a tésztához.) Langyosra hűtjük.
- A karamellt a liszttel, a szódabikarbónával, a sóval és a mézzel együtt a tojásos masszához adjuk és jól kidolgozzuk a tésztát.
- Lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtjuk, tetszőleges formával kiszaggatjuk. Lekenjük tojással, majd tetszés szerint magokkal díszítjük.
- 180°C-ra előmelegített sütőben ~15-17 perc alatt aranybarnára sütjük.
2020. december 20.
Habos almás pite
- A töltelékhez az almát vékonyan felszeleteljük, tálba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, az étkezési keményítőt és a fűszereket, majd óvatosan összeforgatjuk. Fél órát pihentetjük.
- A tésztához a kétféle lisztet a cukorral, a sóval és a sütőporral elvegyítjük, majd a zsírral elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojássárgáját és gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát.
- Lisztezett deszkán ~30 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk, majd a formába igazítjuk úgy, hogy a forma széléig ~1 cm-t hagyunk, mert sütés közben nőni fog a tészta.
- Meghintjük az édes morzsával és elrendezzük rajta a fűszeres almát. 180°C-ra előmelegített sütőben ~35 percig sütjük.
- A tojásfehérjét a cukorral és citromlével kemény habbá verjük. A forró alma tetejére halmozzuk a tojáshabot, majd a sütő hőmérsékletét 120°C-ra csökkentjük és további ~25 perc alatt készre sütjük a pitét. Langyosra hűtve, vagy hidegen tálaljuk.
2020. november 29.
Fügés-csokoládés pite
- A töltelékhez a fügét megmossuk, apróra vágjuk és a 3 evőkanál cukorral közepes lángon sűrűre főzzük. Kihűtjük.
- A tésztához a kétféle lisztet a cukorral, a sóval és a sütőporral elvegyítjük, majd a zsírral elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojássárgáját és a tejfölt és gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát.
- Lisztezett deszkán ~32 cm átmérőjű kerek formára nyújtjuk és a piteformába igazítjuk úgy, ~1 cm-t hagyunk a forma széléig, mert sütés közben nőni fog a tészta.
- Az étcsokoládét és a babapiskótát késes aprítóban megdaráljuk.
- A tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük.
- A kihűlt fügelekvárhoz adjuk a csokoládés morzsát. Elvegyítjük, majd óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot.
- A tölteléket egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. 180°Cra előmelegített sütőben ~40 perc alatt készre sütjük. Hűlni hagyjuk, majd porcukorral hintve, fügeszeletekkel díszítve tálaljuk.
2020. november 14.
Sós mákos rúd
- A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk.
- Cipóvá formázzuk és fóliába csomagolva hűtőben pihentetjük ~30 percig.
- A tésztát lisztezett deszkán ~3 mm vékonyra nyújtjuk és ~5 mm széles, tetszés szerinti hosszúságú csíkokra vágjuk.
- Sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük és 180°C-ra előmelegített sütőben ~14 perc alatt készre sütjük.
2020. november 9.
Fahéjas almafánk
- Az almát tálba tesszük, fűszerezzük fahéjjal, szegfűszeggel. Hozzáadunk 2 evőkanál cukrot és az étkezési keményítővel együtt elvegyítjük.
- A tésztához az élesztőt a langyos tejben 1 evőkanál cukorral és 1 evőkanál liszttel felfuttatjuk.
- A tészta hozzávalóit tálba mérjük. A fűszeres almát és a felfuttatott élesztőt hozzáadva összeállítjuk a tésztát. Letakarva, huzatmentes helyen 1 órát kelesztjük.
- A megkelt tésztából két teáskanál segítségével kis diónyi gömböket formázunk és közepesen forró bő olajban aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, langyosra hűtve, porcukorral hintve tálaljuk.
2020. október 21.
Fűszeres cukkinikrém
- A cukkinit, sárgarépát, paradicsomot és a paprikát -mindkét félét- ledaráljuk.
- Egy nagy fazékban felhevítjük az olívaolajat és megdinszteljük rajta a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és rövid ideig együtt dinszteljük.
- A fazékba tesszük a darált zöldségeket. Fűszerekkel ízesítjük és alaposan elkeverjük.
- Közepes lángon, időnként megkeverve ~1 órát főzzük a cukkinikrémet. Ha esetleg darabosnak találjuk, botmixerrel pépesítjük. Újra forraljuk.
- Forrón tiszta -steril-, száraz üvegekbe töltjük. Lezárjuk és 1-2 percre fejtetőre állítjuk. Még forrón száraz dunsztba tesszük. Ha kihűlt, mehet is a kamrapolcra. :)