Oldalak

2014. április 29.

Halas pite









Hosszú-hosszú napok -vagy talán hetek- óta tologatok a mélyhűtő egyik sarkából a másikba egy adag halat. Történetesen, hekktörzset. Épp itt volt az ideje, hogy készüljön belőlük valami. Sima sült halat most nem akartam készíteni. A múltkori sós piték sikerén felbuzdulva gondoltam kipróbálom, milyen lehet a pite, ha halas. :D






Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű formához:
A tésztához:
18 dkg sima liszt
10 dkg margarin
1 tojás
1 kk. sütőpor

1 ek. hideg víz

A töltelékhez:
30 dkg halfilé (amit szeretünk)
2 ek. olívaolaj
citromlé
1 kaliforniai paprika
1 csokor metélőhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 tojás
citromillatú kakukkfű
2 ek. vaj
3 ek. sima liszt
szerecsendió
tej

bors



  1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva egy órát pihentetjük a hűtőben.
  2. Míg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, rátesszük a halfilét, néhány perc alatt -ne maradjon nyers, az sem baj, ha kis színt kap- átsütjük. Enyhén sózzuk. Megcsepegtetjük kevés citromlével. Ha kész, kivesszük a serpenyőből és hűlni hagyjuk.
  3. A paprikát és metélőhagymát finomra vágjuk.
  4. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
  5. A vajból, lisztből, tejből kevés sóval, borssal és szerecsendióval nem túl sűrű besamel mártást készítünk. Félre tesszük hűlni. Mikor langyos, belekeverjük a két tojást, belereszeljük a fokhagymát. A halat falatnyi darabokra szedjük, majd a paprikával és metélőhagymával együtt a besamel mártásba keverjük. Ízesítjük citromillatú kakukkfűvel és sóval, borssal, ha szükséges.
  6. A tésztát lisztezett deszkán kerek lappá nyújtjuk, majd a sütőformába igazítjuk. Beleöntjük a tölteléket, eligazgatjuk, majd a pitét előmelegített sütőben ~35-40 perc alatt készre sütjük.









Nekünk most "csak" egy adag hekktörzs volt itthon és már időszerű volt készíteni belőlük valamit. Így ezeket sütöttem meg a serpenyőben, majd pihentetés után lehúztam a bőrüket és filéfalatokat "gyártottam". Nem lehetetlen tehát szálkás hallal dolgozni, de mindenképp nagyon macerás. :) 
Jobb, ha az ember lánya eleve filét használ. ;)

2014. április 25.

Fűszerkert



Metélőhagyma, rozmaring, borsikafű és oregánó. A háttérben egy kis petrezselyem. :)



Az enyhe tél és a jó kis esős idő megtette jótékony hatását. A "fűszerkert" ugyanis hihetetlenül beindult. :) Igaz, nincs benne nagyon sokféle fűszer és azt hiszem, hogy majd bővíteni is kell, mert ebben az ágyásban lassan nem fognak elférni. Pláne, ha még másféle finomságokat is szeretnénk ültetni. ;)



Majoránna :)






Metélőhagyma és oregánó.


Ez utóbbinak mostanra akkora levelei nőttek, hogy egy valamire való bazsalikom is megirigyelné. :D 
...és van még egy lakó...



Citromillatú kakukkfű


2014. április 23.

Spenótsaláta gazdagon









Ez a saláta a VKF! 63. fordulójára készült, melynek témája: 


A forduló háziasszonya Colette a Zöld múzsa blog írója egy számomra igen kedves és hálás témát eszelt ki a játékra. A lényeg, hogy minél fantáziadúsabb salátákat alkossunk. :) Nincsenek szabályok sem, csak az a fontos, hogy elég színes legyen. És hát mi is lehet hívogatóbb és étvágygerjesztőbb, mint egy tál szép színes étel. Így a szemünket is legeltethetjük, miközben jóllakunk. ;)






Hozzávalók 4 személyre:
6 nagy marék friss spenótlevél
4 közepes paradicsom
4 szem retek
2 kaliforniai paprika
4 szál újhagyma
1 kis fej lilahagyma
2 szál sárgarépa
4 szelet szikkadt magos kenyér
2 gerezd fokhagyma
5-6 ek. olívaolaj a sütéshez
2-3 ek. almaecet


Néhány csepp balzsamecet, olívaolaj és egy marék metélőhagyma-virág a díszítéshez.
  1. A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk. A spenótlevelekről eltávolítjuk a levélnyelet és ha szükséges, kisebb darabokra tépjük. A paradicsomot négybe vágjuk, majd felszeleteljük. Az újhagymát és a retket felkarikázzuk. A lilahagymát félbe vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A paprikát vékony csíkokra vágjuk. A sárgarépát hosszú "szalagokra" -én zöldséghámozót használtam- vágjuk.
  2. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat. Beletesszük a karikákra vágott fokhagymát, majd megpirítjuk benne a falatnyi darabokra szelt kenyeret. Az olajból kivesszük a pirított kenyeret és a fokhagymát, majd félre tesszük.
  3. A zöldségeket nagy tálba tesszük. Az almaecetet kikeverjük "fokhagymás" olívaolajjal, egy pici sóval, majd a zöldségekre öntjük. Hozzáadjuk a pirított kenyérfalatokat és kézzel alaposan összeforgatjuk a salátát.
  4. Tálra halmozzuk, majd megcsepegtetjük olívaolajjal, balzsamecettel és metélőhagyma-virágokkal díszítjük.






2014. április 22.

Az első nagy kirándulás



Bizony ám! A hétvégén elmentünk kirándulni és meglátogattuk a nagyszülőket. Kicsit fura még leírni... fura, de jó! :) Igaz, verset még csak Apa mondott, de ajándékot a legkisebb locsoló is kapott! :D




Anyu "Messzemama-féle" mini kalácsot sütött. :D



Párom Anyukájától ezt a jópofa kis "rágókát" kaptuk, így lesz mivel edzeni. ;)

A Föld napja






"A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 
2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. 
Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A következő jelentős esemény a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása volt 1989-ben Kaliforniában, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon."









A Föld napjáról bővebben itt olvashatsz. 

Szöveg forrása: Wikipédia

2014. április 18.




Málnás joghurttorta












A minap azon törtem a fejem, hogy milyen desszertben használhatnám fel a  fagyasztóban lapuló málnakészletet. Belestem a hűtőbe, hogy ihletet merítsek és a következő pillanatban már ott sorakoztak a hozzávalók a konyhapulton. :) ...a hozzávalók, ehhez a könnyű, fanyar, joghurtos finomsághoz. A piskóta receptje -amit nagyjából már vagy százszor megsütöttem :)- egy jó régi extra Finomságok-ból van.




 




Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformához:
A tésztához:
3 tojás
1 csipet só
5 dkg sima liszt
5 dkg étkezési keményítő
8 dkg cukor
fél tk. sütőpor

A málnás-joghurtos "krémhez":
20 dkg málna (lehet friss, vagy fagyasztott)
3 ek. málnadzsem
50 dkg natúr joghurt
1 tasak zselatin (20 g)
1,5 dl langyos víz

A díszítéshez:
2,5 dl tejszín
1 tasak habfixáló


  1. A málnát és a málnadzsemet összeforgatjuk a joghurttal, majd betesszük a hűtőbe.
  2. A sütőt előmelegítjük 175 °C-ra. A tortaformát kikenjük vajjal és kilisztezzük.
  3. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét elkezdjük habbá verni a csipet sóval, közben fokozatosan hozzáadjuk a cukrot. Egyenként belekeverjük a tojások sárgáját, majd a keményítővel és sütőporral elkevert lisztet is beledolgozzuk. A tésztát a tortaformába simítjuk, majd ~25 perc alatt készre sütjük. Ha nagyon barnulna a teteje, takarjuk le alufóliával. Ha kisült, rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  4. A zselatint -egy kis lábasban- 1,5 dl langyos vízben feloldjuk, felforraljuk. Kicsit hűlni hagyjuk, majd belekeverjük a málnás joghurtba. A krémet félre tesszük kicsit dermedni.
  5. Míg a krém pihen, a piskótalapot tálra tesszük. A tortagyűrűt rátesszük -kicsit bő lesz rá, mert hűlés közben kicsit összemegy a piskóta-, majd a tészta és a gyűrű közé szilikonos sütőpapírt teszünk, hogy könnyebb legyen majd levenni a tortagyűrűt, miután megszilárdult a krém.
  6. A krémet óvatosan a piskótára kanalazzuk és elegyengetjük. 1-2 órára betesszük a tortát a hűtőbe, míg a málnás-joghurtos krém megszilárdul. A krém vékony rétegben a torta szélét is bevonja.
  7. A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. A tortáról levesszük a tortagyűrűt és a sütőpapírt, majd a tejszínhabbal tetszés szerint díszítjük.








A tejszínhabos díszítés kissé rusztikus lett. :)

2014. április 16.

Sárgarépás-zabpelyhes süti










Hiába no... továbbra is birizgálja a fantáziámat a sárgarépa, mint sütialkatrész. Ezért továbbra is bőszen kutattam a neten, hogy miféle tésztába lehetne még belecsempészni. A hosszas kutakodás eredménye kb. ezernyi recept lett, amikből végül ez a süti kerekedett -akarom mondani sült- ki. A látszat kérem csal! :D Mert bár ez a süti tisztára úgy néz ki, mintha ropogós keksz lenne, mégsem az. ;) A tésztája puha, omlós. Egy bögre tej mellé majszolva akár reggeliként is megállja a helyét. :)






Hozzávalók ~50 db sütihez:
25 dkg sima liszt
20 dkg lágy zabpehely
15 dkg cukor
20 dkg margarin
20 dkg finomra reszelt sárgarépa
1 csomag sütőpor
1 tk. őrölt gyömbér
1 tk. őrölt fahéj
fél kk. őrölt szerecsendió
csipet só
2 tojás


  1. A tészta száraz hozzávalóit tálba tesszük, majd elmorzsoljuk a margarinnal. Hozzáadjuk a reszelt répát, a tojásokat és összeállítjuk a tésztát, amit ~1-2 órára beteszünk a hűtőbe pihenni.
  2. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra.
  3. A tésztából nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk, amiket kissé ellapogatunk és egymástól ~1,5 cm-re sorakoztatunk a sütőpapírral bélelt tepsire.
  4. A sütiket ~10-12 perc alatt készre sütjük.







2014. április 13.

Répatorta









Húsvét előtt mindig elhatározom, hogy sütök répatortát. ...és ez így megy már vagy öt éve. Az elhatározás megszületik, csak a torta nem. :) Pedig a receptet -ami, ha jól emlékszem Rachel Allen-től származik- kiírtam már évekkel ezelőtt. Persze némiképp módosítottam rajta, az itthon fellelhető alapanyagok függvényében. :) Egyrészt a feledékenység, másrészt az a tény, hogy párom nincs odáig a sárgarépáért; volt a két fő ok, hogy eddig nem készült el ez a finomság. De idén végre megsütöttem. :D ...és nekem nagyon tetszik. Oké, lehet, hogy a feltétel nélküli sárgarépa-szeretetem az oka, de akkor is finom. Fűszeres, krémes, puha. Ja, és nem mellesleg egyáltalán nincs répaíze. Párom hősiesen megkóstolta, aztán közölte, hogy jó, jó, meg végül is finom... "De minek egy süteménybe répa?" Így maradtunk annál a felosztásnál, hogy neki külön készítek krémet, mert az jó, én meg eszem a tortát. :D









Hozzávalók egy ~22 cm-es kapcsos tortaformához:
A tortához:
30 dkg sárgarépa (tisztítva, finomra reszelve)
1,4 dl olaj
2 tojás
15 dkg cukor
8 dkg dió
17,5 dkg sima liszt
8 g sütőpor
1 kk. őrölt fahéj
1 kk. őrölt gyömbér
1 narancs reszelt héja

A krémhez:
25 dkg mascarpone
5 ek. sűrű tejföl (20%-os)
3 ek. porcukor
1 narancs reszelt héja
1 csomag habfixáló (10 g)

A díszítéshez:
tört kandiscukor 


  1. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A tortaformát kivajazzuk/lisztezzük.
  2. A lisztben elkeverjük a sütőport, fahéjat és gyömbért.
  3. A cukrot a tojásokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a sárgarépát, olajat, a reszelt narancshéjat és a durvára vágott diót, végül belekeverjük a sütőporos, fűszeres lisztet.
  4. A masszát a tortaformába öntjük. Elegyengetjük, majd az előmelegített sütőben ~30-35 perc alatt készre sütjük. Rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
  5. A krémhez a mascarponét simára dolgozzuk a tejföllel és porcukorral. Belekeverjük a narancshéjat és a habfixálót.
  6. A kihűlt tésztát két lapra vágjuk. A kész krémmel megtöltjük és bevonjuk a tortát. Néhány órát hűtőben pihentetjük.
  7. Tálalás előtt tört kandiscukorral szítjük.












2014. április 12.

Hagymás csavart kenyér









:D Hagymát eszünk hagymával! Most épp kenyérben. Frissen, vagy pirítósnak is nagyon finom. ...és a pirítóst még lehet fokozni egy kis sült fokhagymával! :D









Hozzávalók egy 23x11x6 cm-es kenyérsütő formához:
60 dkg kenyérliszt BL80
3 dkg friss élesztő
1,5 dl langyos tej
2,5 dl langyos víz
1 tk. cukor
1 tk. só
3 ek. olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor metélőhagyma

  1. Az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet tálba mérjük hozzáadjuk a sót, olívaolajat, vizet, majd a felfuttatott élesztőt és kézzel összeállítjuk a tésztát. Nem kell sokáig dagasztani, elég addig gyúrni, míg szép egynemű lesz.
  2. A megtisztított fokhagymát és a metélőhagymát késes aprítóban finomra vágjuk.
  3. A tésztát elosztjuk két részre. Az egyik felébe beledolgozzuk a kétféle hagymát. A két adag tésztát külön tálakba tesszük, olajjal kicsit átkenjük, majd letakarva langyos helyen egy órát kelesztjük.
  4. A megkelt tésztákat lisztezett deszkára borítjuk, majd egyenként nagyjából 40 cm-es rúddá sodorjuk. A tésztarudak végeit ellentétes irányban megsodorjuk, majd a két rudat "összefonjuk" (összetekerjük).
  5. A kenyeret formába tesszük, végeit eligazítjuk, majd betesszük a hideg sütőbe. A hőfokot 200 °C-ra állítjuk és ~50 perc alatt kisütjük a kenyeret.