Oldalak

2017. szeptember 30.

Cigánypecsenye









Nagyon ritkán készítek cigánypecsenyét, pedig amilyen egyszerű, olyan finom. ...és most végre lencsevégre kaptam. :) Igaz, a várakozási időket is figyelembe véve nem egy ripsz-ropsz étel, de ha este előkészítjük, másnap már csak sütni kell. ;) Hagymás burgonyával, burgonyapürével, vagy egyszerű hasábburgonyával is nagyon finom.  Nekem még volt itthon egy jó adag apró krumplim, amit már épp időszerű volt felhasználni. :)









Hozzávalók 4 személyre:
80 dkg sertéstarja
5 gerezd reszelt fokhagyma

bors
2+2 ek. olaj
1 ek. őrölt paprika
3 ek. sima liszt
4-8 szelet füstölt szalonna

A körethez:
80 dkg parázsburgonya

2 ek. olívaolaj
1 ek. citromlé


  1. A tarját 4 egyforma szeletre vágjuk. A fokhagymát elkeverjük 2 evőkanálnyi olajjal, majd ezzel alaposan átkenjük a hússzeletek mindkét oldalát. Egymásra fektetve, jól záródó dobozba téve hűtőbe tesszük őket néhány órára, vagy egy éjszakára.
  2. A burgonyát alaposan megmossuk, majd -enyhén sós vízben- héjában megfőzzük. A vízből kivéve lecsepegtetjük, tálba tesszük, kicsit hűlni hagyjuk, félbe vágjuk. Meglocsoljuk olívaolajjal, citromlével. Ízesítjük sóval, majd óvatosan összeforgatjuk. Héjával lefelé ütőpapírral fedett tepsire rendezzük.
  3. Míg a burgonya fő, a húst is előkészítjük. A tarjaszeleteket sózzuk, borsozzuk, megforgatjuk paprikás lisztben, majd serpenyőben felhevített olajon mindkét oldalukat pirosra sütjük. Tepsibe, vagy sütőtálba fektetjük. Tetejükre tesszük a bevagdosott szalonnaszeleteket, majd a tepsit alufóliával lefedjük. 
  4. A húst burgonyával egy időben betesszük a 190°C-ra előmelegített sütőbe ~25 percre. (A burgonyát felülre -de nem a legfelső rácsra- tesszük, a húst alá.) Félidőben megcseréljük a tepsiket.
  5. 25 perc után levesszük a tarjáról az alufóliát és további 5 perc alatt kissé megpirítjuk a szeleteket. A burgonyát hamarabb is kivehetjük, nehogy túlságosan megpiruljon. :)
  6. A cigánypecsenyét a burgonyával együtt tálaljuk, friss salátát kínálunk mellé.












2017. szeptember 25.

♥ Segítsüti 2017. ősz - Csokoládés-pisztáciás cantucci









Ma kezdődik az őszi Segítsüti sütilicit! :) Immár negyedik alkalommal lehetek aktív részese ennek a csodás kezdeményezésnek, mely egyszerre megtisztelő, felemelő, szívmelengető és roppant izgalmas. A Segítsüti sütilicit gasztrobloggerek jótékonysági akciója, rászoruló gyermekek támogatására.

Idei támogatottunk a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért. Hogy kik is a Kacifántosok?

A Kacifántosok sérült, fogyatékkal élő gyermekek. Az ő szüleik hívták életre az alapítványt azért, hogy gyermekeik számára létrehozhassanak egy olyan közösséget, ahol a gyerekek megkaphatják mindazt, amit a jelen oktatási rendszertől sajnos nem kaphatnak meg. Megálmodták a Zugolydát, ahol ezek a csodás gyerekek egyszerre és együtt játszhatnak, tanulhatnak, s olyan fejlesztésben lehet részük, mi egyedi és számukra a legmegfelelőbb. Céljuk a sajátos nevelési igényű gyermekek komplex fejlesztésének és nappali ellátásának biztosítása, a kacifántos gyerekeket nevelő családok összefogása. Hogy később, ezek a gyerekek felnőve, a szükséges támogatás mellett, igényeikhez és lehetőségeikhez mérten, önállóan, de egy közösség részeként élhessenek.

A liciten befolyt összeget fejlesztő eszközökre, játékokra és funkcionális berendezési tárgyakra szeretnénk fordítani.


A süteményekre mától -2017. szeptember 25-én megjelenésük időpontjától a sütiárverés/licitek menüpont alatt- lehet licitálni. A licitáláshoz nem kell más, csak egy egyszerű regisztráció. Aki már korábban regisztrált, nem kell ismét megtennie. Az elfelejtett jelszó problémája könnyen orvosolható a belépési oldalon. :) Az árverés 2017. szeptember 28-án 16:00-kor zárul. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja az adott süteményért az árverés végéig. A nyertesekkel történt egyeztetés után természetesen frissen készített sütemények kerülnek majd postázásra/átadásra. :)









Csokoládés-pisztáciás cantucci


Hozzávalók kb. 36 db-hoz:
30 dkg sima liszt
7,5 dkg holland kakaópor
1 tk. sütőpor
csipet só
3 tojás
25 dkg cukor
6 dkg vaj
1 kk. vaníliapor
20 dkg jó minőségű étcsokoládé apróra vágva
10 dkg pörkölt pisztácia

  1. A cukrot a vajjal egy tálban kihabosítjuk. Hozzáadjuk a tojásokat és elkeverjük. Egy másik tálban elvegyítjük a lisztet, a kakaóport, a sütőport, a vaníliaport és a sót, majd a tojásos keverékhez adva összeállítjuk a tésztát.
  2. Belegyúrjuk a csokoládét és a pisztáciát, majd a tésztát két részre osztjuk és egyenként ~5 cm átmérőjű rúddá sodorjuk.
  3. A rudakat ütőpapírral bélelt tepsire fektetjük -köztük helyet hagyva-, tetejüket kissé ellapítjuk, majd 180°C-ra előmelegített sütőben 25 percig sütjük.
  4. A sütőből kivéve kicsit hűlni hagyjuk, majd éles késsel 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A szeleteket fektetve a tepsire rendezzük, majd 160°C-os sütőben további ~15 perc alatt készre sütjük a süteményt. Kihűtjük. Jól záródó dobozban két hétig is eláll, ha addig el nem fogy. :)
  5. Tejbe, teába, vagy tetszés szerinti itókába mártogatva fogyasztjuk.













Kedves olvasó, aki erre jársz!
Kérlek segíts te is, hogy a süti segíthessen!
Látogass el a Segítsüti oldalára, ha megteheted licitálj a sütikre, vagy válassz valami kedves emléket az ajándékboltból.

Azzal is sokat segítesz és nagyon köszönjük, ha hírünket viszed,
hogy minél többen tudjanak róla, hogy
a Süti segít! :)
 

Az eseményeket itt is követheted. :)

2017. szeptember 20.

Szedres-őszibarackos fordított torta









Végérvényesen beköszöntött az ősz. A reggelek egyre hűvösebbek, s napközben is egyre többször elered az eső. Persze lehet, hogy lesz még szép idő, olyan igazi indiánnyár. :) Az ősz a kedvenc évszakom. A színei, ízei, illata mindig elvarázsol. Nincs is szebb, mikor a reggeli ködfátyolon keresztül megcsillannak a felkelő nap sugarai. És ahogy az őszi nap megfesti a színesedő leveleket... ♥ Ilyenkor egyre többször kedvet kap az ember lánya, hogy bekapcsolja a sütőt és varázsoljon valami finomságot. :) A hétvégén volt az idei utolsó "szederszüret". Mivel a két fajta közül a nagyobb szemű már korábban leérett, s ez az apróbb inkább sütibe, vagy lekvárnak való, úgy gondoltam készítek is belőle valamit. A kamrában még ott csücsült néhány szem szép őszibarack, hát az is került a sütibe.  A karamell, a szeder és az őszibarack igazán jól illenek egymáshoz. Nekem olyan lett ez a süti, mint az ősz... színes, ízes, illatos. :)











Hozzávalók egy 26,5 cm átmérőjű tapadásmentes sütőformához:
A karamellhez:
10 dkg vaj
8 dkg cukor

A gyümölcsös réteghez:
1 nagy vagy két kicsi őszibarack
20 dkg szeder

A tésztához:
20 dkg cukor
10 dkg vaj
2 tojás
20 dkg tejföl
25 dkg sima liszt
6 g sütőpor
csipet só
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve


  1. A karamellhez a vajat a cukorral kis lábasban, takarék lángon összemelegítjük. Kevergetve addig főzzük, míg a cukor is felolvad és karamell színe és illata lesz. Gyorsan vegyük le a tűzről, nehogy leégjen.
  2. A karamellt a sütőtálba öntjük, elrázogatjuk, hogy az alját egyenletesen befedje. 
  3. A megmosott barackot vékonyan felszeleteljük és tetszés szerinti mintában a karamellre rendezzük. Elrendezzük rajta a szintén megmosott és lecsepegtetett szedret.
  4. A tésztához a vajat a cukorral és a tojásokkal és tejföllel kihabosítjuk. Hozzáadjuk a sütőporral és sóval elkevert lisztet, majd összedolgozzuk a tésztát. Végül belekeverjük a citromlevet és citromhéjat is.
  5. A tésztát a gyümölcsre kanalazzuk, elegyengetjük. 180°C-ra előmelegített sütőben ~45 perc alatt készre sütjük.
  6. A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd egy tálalótálat ráborítunk és gyors mozdulattal, óvatosan átfordítjuk a tortát a tálra. Kihűtve szeleteljük.











2017. szeptember 17.

Ajándékot készítettünk :)



Ma van Apa születésnapja. :) Erre az alkalomra most sem vásárolt, hanem kézzel készített ajándékot terveztem. Mivel Csemete igen szeret gyurmázni, a konyhában serénykedni pedig még inkább, így arra gondoltam, mi lenne, ha a kettőt összekötnénk és együtt gyurmáznánk valamit Apának. :) A só-liszt gyurma erre a célra tökéletes. Hozzávalók mindig akadnak otthon, elkészíteni roppant egyszerű és pont úgy működik, mint a hagyományos gyurmák. Megkérdeztem Csemetét, hogy mit szeretne készíteni és ő rögtön rávágta: "Sárga iskolabuszt!" :D Kirobogtam a kamrába egy kis kurkumáért, kimértem a lisztet, sót, vizet és olajat, megszíneztem egy jó kanálnyi kurkumával, gyorsan összegyúrtam és indulhatott a mókázás. :) Kicsi segítséggel elkészült a busz, majd a maradék gyurmából egy kézlenyomat. Sok nevetéssel és szeretettel. :)



Indulhat a mókázás!



Alakul. :)



Gömbölyítettünk. :)



Felkerülnek a kerekek is.



"Így ni!"



"Kell neki szem is, meg legyen szája is!"



Kész a sárga iskolabusz! :D



 "Az én kezem!" :)
"Boldog születésnapot Apu!"


A só-liszt gyurma "receptje":
10 dkg sima liszt
10 dkg só
0,6 dl víz
1 ek. étolaj

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk és már indulhat is a gyurmázás. :) A színezéshez bármilyen természetes színezéket, vagy fűszert használhatunk. Én most egy evőkanálnyi kurkumát használtam, de színezhetjük céklaporral, spenót porral, vagy akár édes őrölt fűszerpaprikával is. :) A kész "mű" nagyságtól és vastagságtól függően néhány nap alatt kiszárad. Ezután tovább díszíthető temperával, színes ceruzával, vagy színes filctollal. :) Csak a képzelet szab határt. ;)
 

2017. szeptember 15.

Zöldség pakora retek-uborka raita-val









Ez egy amolyan igazi, nyáridéző étel. Nem is inkább a hozzávalók miatt -hisz ezek egész évben beszerezhetőek-, inkább a színei és ízei azok, amik engem a nyárra emlékeztetnek. Igaz, most az időjárás legkevésbé sem nyárias, úgyhogy annál is inkább érdemes elkészíteni. :D Szeretem ezt az ételt, mert roppant egyszerű. Friss salátával, raita-val és csatnival akár egy könnyű ebéd, vagy vacsora is lehet, de sültek mellé köretként is megállja a helyét. :)









Hozzávalók 4 személyre:
1 nagy vöröshagyma
3 közepes burgonya
10 dkg sima liszt
2 ek. garam masala
1 ek. kurkuma

bors
kevés víz
olaj a sütéshez

A raita-hoz:
4-5 db hónapos retek
1/2 kígyóuborka
2,5 dl natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma reszelve
1/2 citrom leve
1 kis csokor friss menta


  1. A raita-hoz a retket és uborkát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, tálba tesszük. A mentát finomra vágjuk, és a többi hozzávalóval együtt a zöldségekhez adjuk. Alaposan elkeverjük, tálalásig hűtőben tartjuk. 
  2. A pakorához a vöröshagymát félbe vágjuk, majd vékonyra szeljük. A burgonyát meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A hagymával, a liszttel és fűszerekkel együtt tálba tesszük, kézzel összedolgozzuk. Ha túl száraz, néhány evőkanálnyi vizet adunk hozzá. 
  3. Közepesen forró, bő olajba kézzel kis halmokat adagolunk, majd minden oldalukat aranybarnára sütjük. Frissen tálaljuk, raita-t, vagy csatnit kínálunk mellé.














A receptet a Kifőztük augusztusi számában is megtaláljátok. :)
 

2017. szeptember 14.

Balatoni pillanatok - Balaton-felvidék



 Részleges holdfogyatkozás













 "Házi" seregély









 Szőlő és mandula



Dél van



Griffes ivókút Badacsonytomajban (Raffay Béla 1989.)



 Az elmaradhatatlan balatoni palacsinta







A Badacsony



Szent Donát kápolna






 Díszkút Badacsony (Ambrus Éva 2001.)



Egry József szobra a badacsonyi kikötő bejáratánál (Marton László 1980.)






 Badacsony a kikötőből



 Hattyú









 Vadkacsák









 Naplemente a Badacsony felett



 A Badacsony Szigligetről



 Seregélyfelhő



 ...és az elmaradhatatlan balatoni lángos. ...mert Anyué a legfinomabb.










Vihar előtti csodás naplemente