Oldalak

2017. augusztus 28.

Mediterrán fűszeres csirkemell újburgonyával









Ez egy roppant egyszerű, mégis nagyon finom és laktató fogás. :) Igazi nyári ízekkel teli. :) Ha nem számolom a pácolási időt, akkor azt is mondhatnám, hogy viszonylag gyorsan el is készül. Nagyon szeretem az olyan ételeket, ahol a köret és a hús együtt sül. Nem is kell mellé más, csak egy friss saláta. Ebédre, vagy vacsorára, de nagyobb adagban készítve akár vendégváráshoz is jó választás lehet. :)









Hozzávalók 2 személyre:
1 csirkemell
40 dkg apró szemű újburgonya
2 lilahagyma
5 dkg füstölt szeletelt bacon

A páchoz:
3 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál szárított oregánó
1 evőkanál szárított bazsalikom
1 kis csokor friss petrezselyem


A tálaláshoz:
olívabogyó
citromszeletek


  1. A pác hozzávalóit elkeverjük, majd a kész pácot elfelezzük. Egyik részével bepácoljuk a megtisztított, félbe vágott csirkemellet. Jól záródó dobozba tesszük, majd legalább 1 órát, de inkább 1 éjszakát hűtőben pihentetjük. 
  2. A burgonyát alaposan megmossuk, a hagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk, majd ezeket összeforgatjuk a pác másik részével. 
  3. A bacont felkockázzuk, a tepsibe szórjuk, majd elrendezzük rajta a csirkemellet és a zöldségeket. 
  4. Alufóliával lefedjük és 180°C-ra előmelegített sütőben 1 órát sütjük. A fóliát levéve további 10 percig pirítjuk. 
  5. Tálaláskor olívabogyóval és citromszeletekkel díszítjük, friss salátát kínálunk mellé.














A receptet megtaláljátok a Kifőztük augusztusi számában is. :)

2017. augusztus 21.

Pesztós csillagkenyér









Azt hiszem valahogy úgy vagyok én a kenyérrel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. :D Lehet kerek és szögletes, édes vagy sós, töltött, fűszeres, magos, sima, sajtos, krumplis, hagymás -a teljesség igénye nélkül persze-, és most már pesztós is. :D Amilyen mutatós ez a csillagkenyér, olyan könnyű elkészíteni. Ne csodálkozzunk, ha sokkal rövidebb idő alatt elfogy, mint amennyi az elkészítéséhez kellett. ;) 





 




Hozzávalók:
A tésztához:
35 dkg sima liszt
2 dl langyos tej
2 dkg friss élesztő
1 kk. cukor
4 ek. olvasztott vaj

néhány csepp olaj

A kenéshez:
6 tk. piros pesztó

A tetejére:
1 tojássárgája
nagyszemű só


  1. A tésztához a tejben a cukorral és 1 evőkanál liszttel felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet tálba mérjük, a többi hozzávalóval együtt összeállítjuk a tésztát, majd kézzel 3-4 percig dagasztjuk. Cipóvá formázzuk és olajjal lekenve, letakarva 1 órát kelesztjük. 
  2. A sütőt a sütőkővel együtt 200°C-ra előmelegítjük. 
  3. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, 4 egyenlő részre osztjuk. Ezeket cipóvá formázzuk, majd egyenként ~20 cm átmérőjű körlappá nyújtjuk. 
  4. Az első tésztakört sütőpapírra tesszük, megkenjük 2 teáskanálnyi pesztóval. Ezután ráhelyezzük a következő tésztát, amit szintén megkenünk, majd így járunk el a harmadik lappal is, végül a negyedikkel befedjük az egészet. 
  5. Az így előkészített tészta közepére egy kisebb kerek formát teszünk, majd e körül 16 egyenlő cikkre vágjuk. A cikkeket kettesével megsodorjuk, majd végüket összedolgozzuk. 
  6. A megformázott kenyeret 15 percig kelesztjük, ezután lekenjük tojássárgájával, meghintjük sóval, majd a sütőpapírral együtt óvatosan a sütőkőre csúsztatjuk és ~15-18 perc alatt készre sütjük.














A receptet megtaláljátok a Kifőztük júliusi számában is. :)

2017. augusztus 20.

István-napi új kenyér









Ma reggel ahogy Anyuéknál nekiláttunk a kenyérsütésnek -pontosabban még csak a tészta kelt-, még nem is tudatosodott bennem, hogy ma van az új kenyér ünnepe (is). A sütő már melegedett, s ahogy kiborítottam a tésztát a deszkára, megjelent Csemete és lelkesen közölte, hogy ő is szeretne kenyeret sütni. Hozta is a kis kötényét és egy pillanat alatt fent termett a széken, amit a konyhapult mellé tettem neki. A tésztát három felé osztottam, mert most 1 kg lisztből készült. Csemete is lelkesen gyúrta és formázta a kis adag tésztát, majd egy pöttöm sütőformába tettük és így sültek együtt hárman; a két felnőtt és a Csemete-kenyér. :)















A kenyér receptjét itt találjátok. :)

2017. augusztus 14.

Málnás kalácsfelfújt









Néhány napja újra sütöttem kalácsot. ...mert kedvem volt hozzá. :) Meglehet, hogy kánikulában nem ez a legjobb elfoglaltság, de enni attól még kell, hogy meleg van. :D Igaz, elég lett volna csak fél adagot sütni, mert a másik fele a kisebb étvágynak és az előbb említett rekkenő hőségnek köszönhetően megszikkadt. Oda se neki, hát akkor bekapcsolom újra a sütőt és csinálok belőle felfújtat. Azért ezzel a kis enyhüléssel nem is volt olyan vészes. ;) Egy kis friss gyümölccsel és dióval igazán finom lett és gyorsabban el is kopott. :D









Hozzávalók egy 30x11,5x7 cm-es sütőformához:
40 dkg szikkadt kalács
5 dl tej
1 citrom reszelt héja
1/2 kk. vaníliapor
4 tojássárgája
3 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor vagy nyírfacukor
10 dkg darált dió
25 dkg málna (lehet mirelit is)
továbbá:
porcukor vagy nyírfaporcukor



  1. A tejet ízesítjük vaníliaporral és citromhéjjal, majd felforraljuk. Levesszük a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk.
  2. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, majd apránként hozzáadjuk a meleg vaníliás tejet. Óvatosan adagoljuk, nehogy a tojás kicsapódjon. Belekeverjük az olvasztott vajat.
  3. A kalácsot ~1 cm-es szeletekre vágjuk, nagy tálba tesszük, majd leöntjük a tojásos keverékkel, kicsit állni hagyjuk.
  4. A sütőformát kibéleljük sütőpapírral, az aljába egy sor kalácsot rétegezünk. Meghintjük a dió 1/3-ával, majd rátesszük a málna felét. 
  5. Újabb réteg kalács, dió és málna következik, majd a tetejét befedjük a maradék kaláccsal és meghintjük a maradék dióval. Pár percet pihentetjük.
  6. 175 °C-ra előmelegített sütőben ~1 óra alatt készre sütjük. A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd a formából kivéve szeleteljük, porcukorral hintve tálaljuk.














A receptet megtaláljátok a Kifőztük júliusi számában is. :)

2017. augusztus 4.

Paradicsomos húsgombóc








 
Ha paradicsomos ételről van szó, akkor ez az egyik nagy kedvencem. :) ...a töltött paprikával karöltve. :D Az idei első adag paradicsomléből -amit eredetileg a kamrapolcra szántam- hirtelen felindulásból párhuzamosan készült egy jó adag töltött paprika és paradicsomos húsgombóc. :D Hiába no, mindkettőt imádom. Akár hetekig el tudnék éldegélni rajtuk. :) Persze azóta már került paradicsomlé a kamrába is, így majd ősszel, vagy télen is készülhetnek ilyen finomságok. De tuti nem várok addig, biztos, hogy lesz még a nyáron néhány alkalommal. Annál is inkább, mert olyan dicséretet kapott, amire roppant büszke vagyok. ;)









Hozzávalók 4 személyre:
A húsgombóchoz:
40 dkg darált hús
7 dkg rizs
2 gerezd fokhagyma reszelve
1 kis tojás

bors

A paradicsomszószhoz:
1,5 l házi paradicsomlé
2 ek. olaj
2 ek. sima liszt

cukor (ízlés szerint)


  1. A paradicsomlét lábasba öntjük. Ízesítjük sóval, cukorral, majd közepes lángon felforraljuk. 
  2. A rizst átmossuk, lecsepegtetjük, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrjuk. A masszából 12-16 gombócot formálunk, majd egyenként, óvatosan a forró paradicsomlébe tesszük.
  3. A gombócokat ~30-35 percig főzzük a gyöngyöző paradicsomlében. (A főzési idő függ a gombócok méretétől és a rizs fajtájától is. Legjobb, ha kiveszünk egy gombócot és kettévágjuk, hogy leellenőrizhessük kész vannak-e. :))
  4. Ha a gombócok megfőttek, óvatosan kiszedjük őket a paradicsomléből és melegen tartjuk.
  5. Egy lábasban az olajból és lisztből világos rántást készítünk, majd apránként felengedjük a paradicsomlével. Közben folyamatosan keverjük, hogy csomómentes legyen a szósz. Kóstolunk, ha kell még ízesítjük.
  6. Visszatesszük a gombócokat a szószba, egyet forralunk rajta és már tálalhatjuk is. Főtt burgonyát és/vagy friss kenyeret kínálunk mellé.