2013. április 30.
Csőben sült karalábé besamel mártással
Még kisgyerekként, egy családi nyaralás alkalmával ettem ilyet először Hollandiában.
Egy nagyon kedves hölgy készítette nekünk vacsorára. Egyszerű sült hús mellé ez volt a köret egy kevés főtt burgonya társaságában. Nagyon egyszerű és finom. Nálunk csak én eszem -bár párom minden alkalommal lelkesen megkóstolja, hogy meggyőződjön róla, igen, még mindig nem szereti a főtt karalábét-, így van, hogy az egyik adag a fagyasztóban landol, bár igen ritkán. Inkább csak beteszem a hűtőbe másnapig. :D
3 db kis zsenge karalábé
1 ek. vaj
2 ek. durumbúza finomliszt
2,5 dl tej
só
szerecsendió
reszelt sajt
1 ek. vaj
2 ek. durumbúza finomliszt
2,5 dl tej
só
szerecsendió
reszelt sajt
- A karalábét megpucoljuk és kb. 2x1 cm-es hasábokra vágjuk, majd sós vízben 5 percig főzzük. (Akkor jó, ha kicsit még roppanós belül, majd sütés közben megpuhul.)
- A tejet megmelegítjük.
- A vajat megolvasztjuk és a liszttel világos rántást készítünk.
- Sózzuk, meghintjük szerecsendióval és felöntjük a meleg tejjel és folyamatosan kevergetve felfőzzük. (Ne legyen túl híg.)
- A karalábét leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük, majd két tálban egyenletesen elosztjuk.
- Ráöntjük a kész mártást, a tetejét megszórjuk reszelt sajttal.
- 180°C-ra előmelegített sütőbe téve 10-15 percig sütjük. Akkor jó, mikor a sajt szép aranybarna színű.
2013. április 29.
Meglepetések napja :)
A mai nap kedves meglepetést tartogatott számomra, ugyanis Best Blog-díjat kaptam! :D Pontosabban két díjat! Az elsőt a Sünis kanál blog szerzőpárosától Macskanyelvtől és Goldtól, a másodikat pedig Pál Esztertől a Méz és Olíva blog írójától. Mindhármójuknak ezúton is szeretném megköszönni, az elismerést és hogy érdemesnek találták blogot a díjra. Még most is fülig ér a szám! :D
Kedves bloggerek, én Nektek szeretném továbbadni a díjat:
Vannak szabályok is:
- Leírjuk, hogy kitől kaptuk a díjat.
- Megnevezünk 4 bloggert, akiknél a feliratkozott tagok száma még nem éri el a 200 főt.
- Megjegyzésben értesítjük a blogokat, hogy díjat kaptak. :)
Csoda aranyosak vagytok!
2013.05.01. Úgy néz ki, hogy ez inkább a meglepetések hete. :D Ma reggelre ugyanis újabb díjat kaptam Erzsitől, az Erzsi kuckója blog írójától. Nagyon szépen köszönöm! :)
2013. április 28.
Tejszínes csokoládéfagylalt 'rumos-narancsos'
Csokoládéfagylalt... Azt hiszem kettőnk közül én egy kicsivel jobban oda vagyok a csokifagyiért. Mikor megemlítettem, hogy ez lesz a hétvégi desszert, nem volt túl hangos az éljenzés... ;) Gondoltam, oda se neki, majd lesz benne egy kis csavar, így biztosan ízleni fog páromnak is. Így is történt, mert közölte, hogy nagyon finom lett. :D
Hozzávalók 3-4 személyre:
2 dl főzőtejszín
2 dl házi tej
2 dl habtejszín
4 tojássárgája
15 dkg cukor
4 dkg holland kakaópor
1 narancs reszelt héja
2 ek. rumaroma
- Egy edényben elkeverjük a tejet és a főzőtejszínt. Hozzáadjuk a kakaót és a cukor felét, majd közepes lángon elkezdjük melegíteni.
- A tojások sárgáját a maradék cukorral krémesre keverjük, majd óvatosan a melegedő kakaós, tejszínes tejhez öntjük (vigyázzunk, ne legyen forró a tej). A lángot feljebb vesszük és folyamatosan kevergetve besűrítjük a krémet. Ha kész, levesszük a tűzről, belekeverjük a rumaromát és a reszelt narancshéjat, majd hűlni hagyjuk.
- A tejszínt kemény habbá verjük, majd összekeverjük a kihűlt csokoládés krémmel.
- Lapos edénybe öntjük és betesszük a mélyhűtőbe. ~30 percenként összesen 4-5 alkalommal átkeverjük, majd hagyjuk teljesen megdermedni.
- Fogyasztás előtt ~10 perccel kivesszük a mélyhűtőből, hogy könnyebben tudjunk gombócokat formálni. Tálaláskor narancsszeletekkel és reszelt narancshéjjal díszítjük.
Gazpacho
Hozzávalók 6-8 személyre:
6-8 szem szép nagy érett paradicsom vagy 7 dl házi paradicsomlé
5-6 szelet szikkadt kenyér (én gyökérkenyeret használtam)
1 kis fej lilahagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 kígyóuborka
1 zöldpaprika
fél marék zellerlevél
4 ek. olívaolaj
2 ek. balzsamecet
1 tk. Worcestershire-szósz (elhagyható)
só
fehér bors
csipet cukor (elhagyható, ha jó édes a paradicsom)
víz
- A kenyeret meghámozzuk, kisebb darabokra tépve egy tányérba tesszük, majd ~1 dl vízzel leöntjük.
- A paradicsomot, uborkát, lilahagymát meghámozzuk és a paprikával együtt apró kockákra vágjuk.
- Minden hozzávalót egy nagyobb kancsóba teszünk -vagy turmixgépbe-, és botmixerrel simára dolgozzuk, vagy turmixoljuk.
- Annyi vízzel hígítjuk, amennyivel elérjük a számunkra megfelelő állagot (~1 l vizet használtam). Újra átkeverjük, megkóstoljuk, és ha kell, még ízesítjük. Hűtőbe tesszük egy-két órára.
- Poharakba vagy tálkákba töltve kínáljuk. Tálaláskor a tetejét megcsorgatjuk még egy kevés olívaolajjal és bazsalikommal díszítjük.
Az eredeti recept szerint Worcestershire-szósz és zeller nélkül készül.
2013. április 27.
Tésztasaláta
Nagyon-nagyon régen készítettem tésztasalátát. Épp itt volt az ideje, hogy újra asztalra kerüljön. :) Nagyon egyszerű, minden szempontból könnyű és gyors étel. A durum tésztát nagyon szeretem, mert azon kívül, hogy nagyon jó ízű, egyszerűen nem lehet szétfőzni. Ez pedig igen nagy előny. ...jó, jó, lehet, hogy kitartó munkával ez is sikerülne. :D A lényeg, hogy a megfőtt tészta később sem esik szét. Szépen magába szívja a fűszeres, tejfölös szószt.
Hozzávalók 4-6 személyre:
50 dkg durum száraztészta (kocka, tollhegy, orsó, vagy amilyet épp otthon találunk:)) persze készíthetjük friss tésztából is
4 szem szép nagy paradicsom
1 kisebb kígyóuborka
1 fej lilahagyma
3-4 szál újhagyma
1 gerezd fokhagyma
3-4 szál szárzeller (levél nélkül)
6 nagy ek. tejföl
2-3 ek. főzőtejszín
1 ek. olívaolaj
1 ek. citromlé
oregánó
bazsalikom
só
bors
metélőhagyma a díszítéshez
- A tésztát enyhén sós, olívaolajos vízben kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, majd hagyjuk lecsepegni.
- A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk. A paradicsomot és az uborkát kockákra vágjuk. A szárzellert és újhagymát felkarikázzuk. A lilahagymát négybe vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük.
- A tejfölt kikeverjük a tejszínnel, olívaolajjal, citromlével és fűszerezzük sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal és reszelt fokhagymával.
- Egy nagy tálba tesszük a tésztát, hozzáadjuk a felaprított zöldségeket, majd ráöntjük a fűszeres tejfölt és jól elkeverjük. Hűtőbe tesszük egy órára. Tálaláskor frissen vágott metélőhagymával díszítjük.
2013. április 26.
Vörös lencse-curry
Néhány hete vettem egy csomag vörös lencsét. Mondhatni, nem volt célirányos a vásárlás -mert még nem tudtam, mit fogok belőle készíteni-, inkább a színe tetszett meg nagyon. :D Abban biztos voltam, hogy olyan ételt szeretnék készíteni, ami kicsit különleges. Ma fellapoztam az egyik régi receptes füzetemet és abban találtam ezt a könnyű és fűszeres lencseételt. Mindkettőnknek nagyon ízlett, így biztos, hogy készül máskor is.
Hozzávalók 2-3 személyre:
25 dkg vörös lencse
1 paradicsomkonzerv (hámozott egész, vagy darabolt paradicsom)
2 fej lilahagyma
1 fej vöröshagyma
4 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. masala
1 tk. koriander
1/2 kk. római kömény
1 kk. kurkuma
3 ek. olívaolaj
só
0,5 l víz
- A lencsét átválogatjuk, megmossuk, majd kevés sóval ízesített vízben ~8 perc alatt előfőzzük (vigyázzunk, mert gyorsan szétfő).
- A zöldségeket megtisztítjuk, a lilahagymát és vöröshagymát félbe vágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Az újhagymát és a paprikát felkarikázzuk.
- A koriandert és a római köményt mozsárban megtörjük.
- Egy mély serpenyőben felhevítjük az olívaolajat. Rátesszük a felaprított zöldségeket, a fűszereket és 2-3 percig együtt pirítjuk őket.
- A pirított fűszeres zöldséghez adjuk a paradicsomot -az egész szemeket kockákra vágjuk- a levével együtt, belereszeljük a fokhagymát és összefőzzük.
- A kész lencsét főzővízzel együtt a fűszeres mártáshoz adjuk, jól átkeverjük és 1-2 perc alatt összeforraljuk.
2013. április 24.
Habos piskóta
Nagyon ritkán veszek mascarponét. A minap viszont bevadítottam, és hazahoztam két dobozzal is, ugyanis akciós volt. :) Már csak arra várt, hogy kitaláljam, mit készítsek belőle. Abban biztos voltam, hogy valami egyszerű és könnyű süteményt szeretnék. Jó sok eperrel... :D Igen, az eper is akciós volt. Az Üveghegyen is túlról érkezett és kellemes meglepetésként egészen finom íze volt.
Hozzávalók 10-12 személyre:
A tésztához:
10 dkg sima liszt
5 dkg kukoricaliszt
2 tk. sütőpor
8 dkg cukor
4 tojás
fél citrom reszelt héja
csipet só
A habhoz:
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1 ek. vaníliaaroma
1 ek. citromlé
2 ek. cukor
fél citrom reszelt héja
Eperdzsem a piskótára és sok-sok eper a díszítéshez.
- Az epret óvatosan megmossuk, majd leszárítjuk.
- Egy tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sütőport és elkeverjük.
- A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük. Közben fokozatosan hozzáadjuk a cukrot.
- A sütőt előmelegítjük 170°C-ra.
- A tojáshabba egyenként beledolgozzuk a tojások sárgáját, majd a sütőporral elkevert, lisztet és a reszelt citromhéjat.
- A gyümölcstorta-formát kikenjük margarinnal, majd kukoricalisztet hintünk bele és elrázogatjuk úgy, hogy mindenhová egyenletesen jusson.
- A tésztát beleöntjük a formába, kicsit megütögetjük, majd az előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
- A piskótát rácsra téve kihűtjük.
- Míg a tészta hűl, elkészítjük a habot.
- A hulalát kemény habbá verjük, közben hozzáadjuk a cukrot, citromlevet, a reszelt citromhéjat és a vaníliaaromát. Mikor kész, belekeverjük a mascarponét.
- A kihűlt piskótát megkenjük dzsemmel, majd ráhalmozzuk a tetejére a habot.
- Eperszemekkel díszítjük.
2013. április 22.
Húsos-sajtos házi burek
Évekkel ezelőtt még Pécsen találkoztunk először, mi és a burek. Tulajdonképpen, hogy egész pontos legyek párom a sajtos-sonkás burekre, míg én a húsosra vetettem szemet. A nagy nézelődést persze kóstolás követte, aminek eredményeképp, két-három hetente tartottunk egy burek-vacsorát. No igen, akkor még nem itthon készítettem, hanem a kedvenc pékségünkből szereztük be. Ez a pékség nagyon jó helyen volt -a lakástól nem messze-, ajtótól ajtóig nagyjából fél perc volt a séta. Hűűű... de rég volt. Persze ettünk bureket, mióta elköltöztünk Pécsről, de csak ritkán. Egyik nap egy olyan pékség mellett sétáltam el, ahol lehet kapni. Gondoltam, meglepem magunkat; bementem, vettem, megettük. Ma meg rám tört az alkothatnék, így történt, hogy most már házi bureket fogunk enni és ezért tényleg nem kell messzire sétálni. :D
Hozzávalók 4 személyre:
1 csomag réteslap (12 lap)
30 dkg darált hús
15 dkg házi sajt
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek. kacsazsír
9 ek. tejföl
3-4 ek. víz
só
bors
kakukkfű
- A vöröshagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk.
- Serpenyőben felhevítünk egy kanál kacsazsírt, majd rátesszük a hagymát és addig pirítjuk, míg üveges lesz.
- Rátesszük a húst és addig sütjük, míg elveszti a színét. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel és aranybarnára pirítjuk.
- Mikor a hús átsült, belemorzsoljuk a házi sajtot, hozzáadunk három kanál tejfölt, jól elkeverjük és levesszük a tűzről.
- A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
- Egy 24 cm átmérőjű kerek sütőformát kikenünk zsírral, majd belesimítunk egy réteslapot óvatosan, hogy ne szakadjon. Kicsit megkenjük olvasztott zsírral, egy kanál tejföllel, majd jön még három lap ugyanígy megkenve.
- A tésztára kanalazzuk a töltelék egy harmadát, majd jön újabb három réteslap. Ezeket is megkenjük. Rákanalazzuk a megmaradt töltelék felét. Ezt követi ismét három réteslap, majd újabb réteg töltelék.
- A tésztasarkokat szépen körben ráhajtjuk a töltelékre, majd a maradék két lappal befedjük a bureket. A tetejét megkenjük zsírral.
- Az egészet kereszt alakban bevágjuk, mintha négyfelé szeletelnénk.
- A maradék tejfölt kikeverjük a vízzel és ráöntjük a tészta tetejére.
- Előmelegített sütőbe tesszük -az alsó harmadba- és 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.
2013. április 21.
Vaníliafagylalt málnasziruppal
Tegnap rengeteget dolgoztunk a kertben, ezért úgy gondoltam, jutalomképpen meglepem magunkat egy finom házi fagyival. Vaníliással, mert azt mindketten nagyon szeretjük. :) Volt még málna a fagyasztóban, így került bele egy kis gyümölcs is, igaz nem a megszokott formában. Érdemes volt foglalatoskodni vele, mert nagyon jó meglepi lett! :D
A fagylalthoz:
2 dl főzőtejszín
2,5 dl házi tej
20 dkg mascarpone
10 dkg cukor
3 tojássárgája
1 ek. vaníliaaroma
1 kk. vaníliapor
A málnasziruphoz:
15 dkg fagyasztott málna
7,5 dkg cukor
- A tojássárgáját a cukorral alaposan kikeverjük.
- A tejet, tejszínt és a mascarponét elkeverjük, majd egy kis fazékban -kis lángon- feltesszük melegedni. Ízesítjük vaníliaaromával és vaníliaporral.
- Mikor a tejszínes keverék langyos, hozzáadjuk a cukorral kikevert tojássárgáját és folyamatos keverés mellett -a lángot kicsit feljebb vesszük- összefőzzük.
- Levesszük a tűzről és félre tesszük hűlni.
- A málnát a cukorral egy kis lábasban összefőzzük, míg jól be nem sűrűsödik, majd szitán átnyomkodjuk, hogy ne legyenek majd magok a szirupban.
- A kihűlt fagylaltalapot egy lapos műanyag dobozba öntjük és betesszük a mélyhűtőbe.
- ~20 percenként átkeverjük, összesen 4-5 alkalommal.
- Mikor a fagylalt már majdnem teljesen megszilárdult, rákanalazzuk a tetejére a málnaszirupot és a kanál nyelével néhány mozdulattal beledolgozzuk a fagyiba (csak óvatosan, hogy márványos maradjon). Visszatesszük a mélyhűtőbe és megvárjuk, míg teljesen megdermed.
- Fogyasztás előtt ~10 perccel kivesszük, hogy könnyebben tudjunk gombócokat formázni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)