Oldalak

2017. december 10.

Habcsók és habkarika








 
Emlékszem, mikor kicsik voltunk, olykor habkarika is volt a fenyőfán karácsonykor a szaloncukor és a kézzel készített díszek mellett. Később aztán a habkarika elmaradt. A fán lógó szaloncukor papírból való kicsempészését, majd a papír épségben történő visszatekergetését szorgalmasan gyakoroltuk, de kétségtelen, hogy ezt a műveletet Apu fejlesztette tökélyre. ♥ Jókat somolyogtunk magunkban, ha az óvatos lopáckodás, a zsákmány kiszemelése -ami lehetőleg egy jól eldugott helyen van- után üres csomagolásra akadtunk, mert valaki már megelőzött. :D Később aztán a fa mellett az asztalon is volt a tálban egy jó adag szaloncukor, hogy ne a fáról kelljen leenni, de ez persze nem gátolt meg minket abban, hogy onnan is csemegézzünk. :D A szaloncukor mellett pedig néha habkarika is került a tálba. Múlt télen én is nekibátorodtam és többszöri próbálkozás után rátaláltam egy klassz receptre. Idén újra nekiláttam, mert a tavalyi siker után muszáj, hogy idén is legyen habkarika és habcsók karácsonykor. :) Most lencsevégre is kerültek és néhány kivétellel -szigorúan csak minőség ellenőrzésből céljából lettek elfogyasztva- azóta dobozokban csücsülve várják az ünnepet. Persze nem csak a fára, vagy tálra kerülhet belőlük. Díszíthetünk velük tortákat, desszerteket, vagy egy jó sűrű forró csokoládét. :)









Hozzávalók:
10 dkg tojásfehérje
40 dkg cukor
víz (~1,6 dl az eredeti recept szerint)

  1. 30 dkg cukrot lábasba mérünk, felöntünk annyi vízzel, ami épp ellepi és közepes lángon felforraljuk. Hagyjuk, hogy elkezdjen besűrűsödni, közben többször ellenőrizzük. "Szálpróbát" csinálunk. Egy kanalat mártunk a cukorszirupba, majd mikor kissé meghűlt rajta a szirup, egy cseppet a mutató és hüvelyk ujjunk közé veszünk és ahogy többször összecsípjük, megnézzük, hogy tudunk-e szálat húzni belőle az ujjaink között. Ha igen, elkezdett besűrűsödni a szirupunk. Ekkor elkezdjük felverni a habot.
  2. A megmaradt 10 dkg cukorral habbá verjük a tojásfehérjét. Mire elkészülünk, a szirup is pont jó lesz.
  3. Mikor a habunk szép fényes, óvatosan, nagyon vékony sugárban, lassú keverés mellett belecsorgatjuk a cukorszirupot, majd újra gyors keveréssel kihűlésig habosítjuk.
  4. A kész habot csillagcsöves nyomózsákból szilikonos sütőpapírral fedett tepsire adagoljuk, tetszés szerinti formában.
  5. 70°C-ra előmelegített légkeveréses sütőben formától és mérettől függően 2-4 óra alatt kiszárítjuk. Nyitott ajtónál, a sütőben hagyjuk kihűlni. Ezután tetszés szerint felhasználható. Száraz, hűvös helyen hetekig eláll(hat). :)













Elvileg a szirupnak 115°C-osnak illenék lenni, de mivel nincs cukorhőmérőm én a szerencsére hagyatkoztam. :D Azalatt a néhány perc alatt, míg felvertem a fehérjét épp jó lett a szirup is. ;) A karikák és habcsókok élei talán nem olyanok, mint a nagy könyvben, de nagyon szép fényesek lettek. Könnyűek és ropogósak. :) ...csak tartsanak ki karácsonyig. :D
 

4 megjegyzés:

  1. Apai nagymamámnál is mindig volt habkarika a fenyőfán. Igaz, én sosem lopickoltam belőle, mert nem szerettem, de mindig tetszett, mert szépen fel lehet velük díszíteni a karácsonyfát. A te habkarikáid igazán szépek, szívesen látnám a mi fánkon is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát ez esetben máris indítom a küldeményt, hogy aztán a kis karikák ott mosolyoghassanak nálatok is. :)

      Törlés
  2. Nagyon szépek :) Amikor sikeres a szálpróba, és elkezded felverni a habot, akkor leveszed a tűzről a szirupot, vagy tovább főzöd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Tovább főzöm, azalatt a pár perc még kell neki. :)

      Törlés