2017. február 14.

Fekete-erdő torta









Születésnapomra most olyan tortát szerettem volna, amilyet még sosem készítettem. :) ...nem gondoltam volna, hogy ekkora fába vágom a fejszémet. :D A recept, amit választottam egy régi füzetkében volt, amiből már több süteményt is elkészítettem, így bátran nekiláttam. Igen ám, de valahogy mégsem akart sikeredni. El is kenődtem, mert nehogy már pont most ne sikerüljön. Próbáltam én megmenteni a tésztát, de az megmakacsolta magát. Pedig a töltelék is már előkészítve, nem hagyhattam annyiban. Pláne, hogy nem maradhatunk torta nélkül. :D Fogtam hát a kedves Nagymami tortáját és kicsit átalakítottam. Abban a tésztában még sosem csalódtam, és most is így lett. :) ♥ Végül majd egy egész nap konyhai sürgölődés után végre elkészült. :D Tegnap késő délután ment a hűtőbe pihenni, hogy ma felvághassam és megkóstolhassuk. :) 




 




Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű tortaformához:
A tésztához:
25 dkg sima liszt
5 dkg holland kakaópor
30 dkg porcukor
4 tojás
12 ek. hideg víz
1 csomag (12g) sütőpor
1 csipet só

A meggyes töltelékhez:
45 dkg meggy (befőttből, magozva)
3 dl a meggybefőtt levéből
3 tk. étkezési keményítő

A tejszínkrémhez:
7 dl tejszín
3 ek. porcukor
1 1/2 csomag zselatinpor (összesen 15g)

A tetejére:
5 dkg étcsokoládéforgács

  1. A tésztához a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és vízzel. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgájához adjuk a sóval, kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet, majd beleforgatjuk a fehérjehabot. 
  2. Vajazott, lisztezett formába öntjük a tésztát. Elegyengetjük, majd 200 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük. A hőmérsékletet 10 perc után 190 °C-ra mérsékeljük és további ~40 perc alatt készre sütjük a tésztát. Ha túlságosan pirulna a teteje, csúsztassunk fölé egy nagy tepsit. Rácsra téve teljesen kihűtjük.
  3. Míg a tészta hűl, elkészítjük a meggyes tölteléket. Kis lábasban felforralunk 2,5 dl meggylevet. A maradékban kikeverjük az étkezési keményítőt. A gyümölcsöt is a lábasba tesszük, majd az egészet besűrítjük a keményítős keverékkel. Hűlni hagyjuk.
  4. 6,5 dl tejszínt a porcukorral habbá verünk. A maradék tejszínben elkeverjük a zselatinport, majd óvatosan meglangyosítjuk, hogy az teljesen feloldódjon. A tejszínhabhoz csorgatjuk és alaposan elkeverjük.
  5. A tésztát lapjában három részre vágjuk. Az alsó lapon elosztjuk a meggyes töltelék felét, majd bevonjuk a tejszínkrém egyharmadával. Ráhelyezzük a középső tésztalapot. A meggyes töltelék másik felét rákanalazzuk, majd jön újabb egyharmad tejszínkrém. Befedjük a harmadik tésztalappal, majd a tortát bevonjuk a maradék tejszínkrémmel. Csokoládéforgáccsal díszítjük és egy éjszakára hűtőben pihentetjük.














Igazából én kicsit elszámoltam a tejszínkrémet és kicsit több került a tortába. :D Ezért lemaradt a tetejéről a jellegzetes díszítés; a kis tejszínhabrózsák, közepükön meggyszemekkel. Ha hagyományos kinézetű Feketeerdő tortát szeretnénk, akkor bánjunk csínján a habbal, hogy jusson belőle díszíteni is. :D

4 megjegyzés:

  1. Ó, de szép! ♥ Igazi szülinapi torta! :) Én egyáltalán nem hiányolom a tetejéről a jellegzetes habos-meggyes díszítést, mert ez egyrészt így lett Ágis és egyedi, másrészt aki olyan ügyetlen a habrózsa készítés terén, mint én, az is bátran nekifoghat. :D Micsoda szerencse, hogy a Nagymami tésztájára mindig lehet számítani a konyhai malőrök esetén.
    Itt is nagyon boldog szülinapot kívánok! ♥ ...és tartom a tesótányéromat egy szelet süti reményében. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥
      :D ...hát, menet közben már éreztem, hogy "kevés" a hab, de én is úgy voltam vele, hogy miért ne lehetne ez a torta egy kicsit más, mint a többi. ;) ...és így a tésztával egy kicsit Nagymami tortája is benne van. :D
      Köszönöm itt is a jókívánságot! ♥
      Jó, hogy tartod a tányérod, mert már itt vártak a szeletek. ;)

      Törlés
    2. De jó nekem, finom sütikét ehetek vacsira! :) Köszönöm! ♥

      Törlés