Oldalak

2015. szeptember 15.

Grassalkovich-kastély - Gödöllő














 
Egy kissé borongós nyári napon látogattunk el Gödöllőre, kedves barátainkhoz. :) S ha már itt voltunk, megnéztük a kastélyt és annak csodás parkját is. A kastélyban nem lehet fotózni, így azt nem tudom megmutatni. Aki csak teheti, látogasson el oda, mert nagyon szép élményben lesz része. :) Biztos, hogy mi is megyünk még. ;)


 









"A 18. század egyik legjelentősebb főurának, a Grassalkovich család kiemelkedő tagjának, Grassalkovich Antalnak, Mária Terézia bizalmasának sok mindent köszönhet Gödöllő. A kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1730-as években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kettős U-alak nyolc szárnyának építése több szakaszban történt. A díszterem a középső rész utcai frontján van, a terem alapterülete 170 négyzetméter. 1746 és 1749 között két új szárnnyal bővült az épület mindkét oldalon: a déli szárnyban istálló és szénapadlás kapott helyet, az északi szárnyban pedig ekkor készült el a római katolikus templom. A kastély bővítését fia Grassalkovich Antal (1734–1794) folytatta 1782 és 1785 között. Ekkor létesült a színházterem, kettős páholysorral és kitűnő színpadtechnikával. Ez Magyarország egyetlen rekonstruált barokk színháza. Unokája, Grassalkovich Antal (1771–1841) nevéhez fűződik az északi oldal utolsó szárnya, az új narancsház megépítése és a franciakert tájképi kertté való alakítása. 1841-ben Grassalkovich Antal halálával kihalt a Grassalkovich család férfi ága, így a leányágon öröklődő birtokot a kastéllyal 1850-ben báró Sina György (1783–1856) vásárolta meg, akinek fia, Sina Simon (1810–1876) 1864-ben adta el egy belga banknak.
A kastélynak sok illusztris vendége volt. Járt itt többek között 1751-ben Mária Terézia is. Windisch-Grätz hercegnek 1849-ben itt volt a főhadiszállása. 1849. április 6-i győztes isaszegi csata után már Kossuth Lajosék ünnepeltek itt. A kastély második fénykorát, az Osztrák–Magyar Monarchia idején élte. A magyar állam megvásárolta, majd 1867-től királyi pihenő rezidenciává alakították, enteriőrjei ma is ezt a kort idézik. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapta meg Gödöllőt és a kastélyt. Erzsébet királyné tavasszal és ősszel pihent itt, férje Ferenc József gyakran elkísérte. Erzsébet királyné halála után (1898) Ferenc József már ritkábban látogatott ide: utoljára 1911-ben járt itt. I. Ferenc József utóda IV. Károly első hosszabb gödöllői tartózkodásának a monarchia összeomlása vetett véget 1918. október 26-án. Azután 1920-tól a kastély Horthy Miklós pihenőhelyévé vált. A második világháború után a szovjet katonák raktárnak, laktanyának és istállónak használták. 1944-ben a berendezés nagy részét elszállították, illetve helyben elpusztították. Az északi szárnyak végén a Honvédelmi Minisztérium alakította ki raktárbázisát. A műemlékké nyilvánított kastély épületében szociális otthon működött.
A felújítási munkák 1985-ben kezdődtek. A kastélyt 1990-ben hagyták el a szovjet csapatok, az épület teljes kiürítése 1994 végére fejeződött be. A felújítást 1994-től a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság koordinálta. Az épületben ma múzeum működik, a kastély jelentős rendezvényközpont is."






























































Forrás: wikipédia

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a kastély, én is szívesen megnézném újra. :) A fotóid alapján úgy látom, érdemes kirándulni oda. Úgy emlékszem, gyerekkoromban már jártam ott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a séta! :) Bizony érdemes, mert a kastély belül is csuda dolgokat rejt. :)

      Törlés