Oldalak

2015. június 23.

Sonkás-sajtos cukkiniraguval töltött rántott palacsinta












Néha előfordul, hogy megmarad néhány palacsinta. Elég ritkán, de azért van ilyen. :) Olykor húsos palacsinta készül belőle, vagy apránként szépen elkopik, de most más sorsot szántam nekik. :D Rántott palacsintát még sosem készítettem -pedig nagyon régóta tervezem már-, így gondoltam ez most jó alkalom lesz a kísérletezésre. Egy nyárias, kicsit mediterrán étel kerekedett belőle, ami mindkettőnknek nagyon ízlett. Azt hiszem, máskor kénytelen leszek több palacsintát sütni, hogy biztosan maradjon ehhez az ételhez. ;)









Hozzávalók 4 személyre:
8 db palacsinta
2 ek. olívaolaj
1 kis fej lilahagyma
3-4 db fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom
1 közepes, zsenge cukkini
15 dkg füstölt sonka
15 dkg reszelt sajt
1 tk. sima liszt
füstölt pirospaprika

kevés víz

liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz

  1. A lilahagymát, cukkinit, aszalt paradicsomot és füstölt sonkát apró kockákra vágjuk.
  2. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat és lepirítjuk rajta a sonkát. Hozzáadjuk a lilahagymát és addig sütjük, míg üveges lesz. Rátesszük a cukkinit, az aszalt paradicsomot, sózzuk, átkeverjük és lefedve néhány percig pároljuk, míg a cukkini megpuhul.
  3. Lehintjük füstölt paprikával, majd liszttel, átpirítjuk. Hozzáadunk egy kevés vizet, összeforraljuk. Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.
  4. A langyos raguhoz hozzákeverjük a reszelt sajtot.
  5. A palacsinták közepén elosztjuk a tölteléket. Gondolatban harmadoljuk a tésztát és jobbról, balról behajtjuk az üres részeket, majd feltekerve "párnát" formálunk belőle. Lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd bő olajban aranybarnára sütjük.
  6. Fokhagymás-kapros tejföllel és joghurtos uborkasalátával tálaljuk.





 

6 megjegyzés:

  1. Imádom én is! A fokhagymás-kapros tejföl öntet ötletét elcsenem - köszönöm :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűséges étel! :) Pláne ilyen szép tányéron. :) Én nagy rántott palacsinta rajongó vagyok, de ilyen raguval még sosem kóstoltam, viszont tuti szeretném. El is vittem egy adagot innen. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! ♥ Igen, igen, tudom! :D Reméltem, hogy ez a variáció is tetszeni fog! Nekem ez volt az első, de azt hiszem én is rajongó lettem. ;) Küldöm a pót-adagot! :D

      Törlés
    2. De jó, de jó, akkor várhatom a különféle rántott palkó variációkat! :) Köszi a plusz adagot, amúgy is kérni akartam, mert nagyon ízlik. :)

      Törlés
    3. :D Egészségedre!
      :) Igen, azt hiszem. Már van néhány ötlet. ;)

      Törlés