Oldalak

2015. május 30.

Kínai mogyorószószos csirke reteksalátával












Nagyon-nagyon régen ettem először mogyorószószos csirkét. Méghozzá Hollandiában, abban a bizonyos kínai étteremben, ahol sok más különleges finomság mellett ezt is megkóstoltuk. Bár akkor jobban izgatott az édes-savanyú csirke és a szezámos falatkák, a jópofa, színes, zöldséges rizs és tészta, azért a mogyorószószt is lelkesen nyomtam befelé. :D
Nemrégiben otthon jártunk és végre megkerestem azt az ajándék poháralátétet, amit az étteremben kaptunk. :) Ahogy ott örömködtem, eszembe jutott, hogy milyen volt az étterem, hogy milyen jól éreztük magunkat és hogy miket ettünk. És akkor eszembe jutott, hogy tán azóta sem ettem mogyorószószos csirkét. Pedig de jó is volt! Annál is inkább el akartam készíteni, mert emlékeztem, hogy Anyunak és Húginak is nagyon ízlett. :) Nem volt más hátra, mint nekiülni és felkutatni egy jó kis receptet a mogyorószószhoz, mert annyi év "pihenő" után most újra meg akartam kóstolni. Persze a nagy kutatás eredménye ismét az lett, hogy itt ültem vagy 10 recept fölött és nem tudtam, melyiket készítsem el. Így hát jó szokásomhoz híven -és az itthon fellelhető alapanyagokból kiindulva-, kitaláltam a saját mogyorószószom. :) Kíváncsian vártam, milyen lesz a fogadtatás. Nagy örömömre, mindkettőnknek nagyon ízlett, így már tudom is, hogy mi készül majd a kamrában várakozó több csomag földimogyoróból. :D












Hozzávalók 4 személyre:
8 db csirkenyárshoz:
1 nagy csirkemell
2 ek. sötét szójaszósz
2 ek. méz
2 gerezd reszelt fokhagyma
1 ek. olaj
1 tk. citromlé


A mogyorószószhoz:
20 dkg pörkölt földimogyoró (sótlan)
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3+3 ek. olaj
3 ek. méz
3 ek. barna cukor

1 kk. őrölt szecsuáni bors
2 ek. chilidzsem vagy egy kis chilipaprika finomra vágva
~2 dl langyos víz

A salátához:
4-5 marék 1-2 cm-es bébiretek levelestől
1 kis kígyóuborka
2 ek. barna cukor
2 ek. ecet (20%-os)
csipet só
4-5 ek. víz

  1. A húst előző nap előkészítjük. A csirkemellet 4x4 cm-es kockákra vágjuk. A pác hozzávalóit egy tálban kikeverjük, majd beleforgatjuk a húst. A tálat lefedjük és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
  2. A salátához az uborkát és retket alaposan megmossuk. Az uborkát felkockázzuk, a retket félbe vágjuk. Egy tálban elkeverjük a cukrot, ecetet, vizet és sót, majd beleforgatjuk a zöldségeket. Tálalásig hűtőbe tesszük.
  3. A mogyorószószhoz a pörkölt mogyorót három evőkanál olívaolajjal és 1 dl vízzel késes aprítóba tesszük és majdnem krémesre aprítjuk. Nem baj, ha maradnak benne pici mogyoródarabkák. :)
  4. A maradék olívaolajat lábasban felhevítjük és aranyszínűre pirítjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát. Rátesszük a mézet, barna cukrot, fűszereket és alaposan elkeverjük. Hozzáadjuk a mogyorókrémet, a maradék vizet -ízlés szerint főzés közben még hígíthatjuk- és közepes lángon, gyakori keverés mellett készre főzzük a szószt.
  5. Míg a szósz készül, a húst -előzőleg vízbe áztatott- bambusznyársakra húzzuk, majd grillen, vagy grillserpenyőben készre sütjük. Forrón tálaljuk mogyorószósszal, salátával és párolt rizzsel.










2 megjegyzés:

  1. Aztamindenit, de klassz! A fotók is csodaszépek. :) Öröm nézni a képeket. Olyan jó, hogy annyi év után végre elkészítteted, és emlékszem, nemrégiben beszéltünk is róla, hogy időszzerű lenne már. :) Én még sosem ettem mogyorószószt, de nagyon kíváncsivá tettél. Ki kellene próbálnom. :) Addig is kérek szépen kóstolót, mert nem tudok várni addig, amíg nálam is elkészül. :D :v

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De cuki vagy! Köszönöm szépen! :D ♥ Igen, bizony jó... azt hiszem ezután rendszeresen asztalra kerül majd. Készítsd a tányérokat, tartsd nyitva az ablakot, mert mindjárt indítom a küldemény! ;)

      Törlés