2014. március 30.

Metélőhagymás kalácsok











Ezeket a kalácsokat eredetileg medvehagymásra terveztem, de mivel az itthoni tő még erősen kiskorú, nem nagyon tudtam volna róla annyi levelet szedni, amennyi elég lett volna a tésztához. A metélőhagyma viszont úgy nő, mintha csak húznák, így hát abból szüreteltem egy jó csokorral, hogy elkészülhessenek a kalácsok. :) 












Hozzávalók 6 kalácshoz:
30 dkg sima liszt
30 dkg BL80 kenyérliszt
3,75 dl langyos tej
5 dkg élesztő
2 ek. cukor
1 ek. só
6-8 ek. olaj
2 tojás
1 nagy csokor metélőhagyma
késhegynyi őrölt kömény

Egy tojássárgája és kevés olaj a kenéshez, durva szemű só a szóráshoz.


  1. A kétféle lisztet tálba mérjük. Hozzáadjuk a sót, őrölt köményt és elkeverjük.
  2. A tej egyik felében egy kanál liszttel, cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A tej másik felében elkeverjük a tojásokat és 6 evőkanálnyi olajat.
  3. A metélőhagymát átmossuk, leszárítjuk és felaprítjuk.
  4. Ha az élesztő felfutott, hozzáadjuk a liszthez a tojásos keverékkel együtt, majd elkezdjük összeállítani a tésztát. Félúton beleszórjuk a metélőhagymát, majd fakanállal fényes tésztát dagasztunk; közben hozzáadjuk a maradék olajat.
  5. Letakarva, langyos helyen egy órát kelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és hat egyenlő részre osztjuk.
  6. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
  7. A tésztadarabokat egyenként ~40 cm hosszú rúddá sodorjuk. A két végét ellentétes irányban megtekerjük, majd megformázzuk a kalácsokat. A tésztavégeket jól összedolgozzuk. 
  8. A kalácsokat sütőpapírral fedett tepsire fektetjük, 10 percet pihentetjük, majd a "fonatoknál" megkenjük olajjal, hogy szépen meg tudjanak kelni. A tetejüket lekenjük tojássárgájával, megszórjuk sóval, majd előmelegített sütőben ~30-35 perc alatt aranybarnára sütjük.






2014. március 28.

Repül az idő :)









...Istenem! Hogy repül az idő! Hihetetlen, hogy már eltelt egy hónap. :) Olyan, mintha csak tegnap léptük volna át először együtt a ház küszöbét. ...mégis közben az az érzése az embernek, mintha mindig is így lettünk volna... hárman. :)
E jeles nap alkalmából készült ez az iciri-piciri tortácska. :D 

Már annyira vártam, hogy mikor avathatom fel ezt az oltári aranyos sütőformát, amit Húgomtól kaptunk ajándékba és amit ezúton is köszönünk szépen! ♥ Még biztosan rengetegszer fogunk benne sütni!
Igaz a most készült tortácskából pont az ünnepelt nem ehetett még, de ha továbbra is ilyen gyorsan telik az idő, kettőt pislogok és már a nagy legény is falatozni fogja a sütit. ;)









Hozzávalók egy 12 cm-es  ♥ tortaformához:
A tésztához:
2 tojás
2 ek. sima liszt
2 ek. cukor
1 csipet só
fél citrom reszelt héja

A mázhoz:
fél citrom leve
3 ek. porcukor

Kevés vaj és liszt a forma kikenéséhez; kandírozott ibolya a díszítéshez.

  1. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral. Hozzáadjuk a szitált lisztet, a reszelt citromhéjat, majd a csipet sóval kemény habbá vert tojásfehérjét is.
  2. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A formát kikenjük vajjal, kihintjük liszttel.
  3. A tésztát a formába öntjük, kicsit megütögetjük, hogy ne legyenek a tésztában nagy buborékok.
  4. Előmelegített sütőben ~18-20 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha kész, rácsra téve kihűtjük.
  5. A mázhoz a citromlevet kikeverjük a porcukorral, majd bevonjuk vele a tortácskát. Kandírozott ibolyákkal díszítjük.






 

2014. március 26.

Pirított tészta csirkével









Egy kis keleti beütés... ismét. :) Ez az étel is nagyon egyszerű és igazán gyorsan elkészül. A zöldségektől friss, ropogós, a szósztól édes-savanyú, a tésztától laktató. ...ja, és persze került bele egy kis hús is, mert úgy az igazi. :D










Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg durum száraztészta (spagetti, makaróni, széles metélt, ami épp van otthon)
fél csirkemellfilé
1 kis szál póréhagyma
2-3 marék zöldborsó
1 szál sárgarépa
2 ek. olívaolaj

A szószhoz:
1 ek. méz
2 ek. balzsamecet
3 ek. sötét szójaszósz
1 ek. kukoricaliszt
2 gerezd fokhagyma (reszelve)
1 kk. chilipehely


  1. A szósz hozzávalóit kis tálkában alaposan összekeverjük. Félre tesszük.
  2. A borsót -kivéve, ha jó zsenge- enyhén sós vízben előfőzzük. Leszűrjük, félre tesszük.
  3. A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, melegen tartjuk.
  4. Wokban felhevítjük az olajat, majd elkezdjük rajta lepirítani a csíkokra vágott csirkemellet. Mikor kezd szép színt kapni, kisebbre vesszük a lángot és hozzáadjuk a gyufaszálra vágott sárgarépát, a zöldborsót, és a vékony karikákra vágott póréhagymát. Kevergetve 3-4 percig együtt pirítjuk őket.
  5. A szószt jól átkeverjük, majd a piruló zöldséges húsra öntjük. Kevergetve néhány percig forraljuk, majd beletesszük a kifőtt tésztát és az egészet jól átforrósítjuk. Azonnal tálaljuk.







2014. március 25.

Rizsfelfújt












Már vagy egymillió éve akarok rizsfelfújtat sütni, de valahogy mindig elmaradt. Ezért is örültem rá annyira a 62. VKF! témájára, ami nem más, mint a rizs. A forduló háziasszonya eztettem Éci aki, igen frappánsan fogalmazott, mikor a következőt írta: "mert egész Ázsia mégsem tévedhet...". :D Nem bizony! Mi is szeretjük a rizst, bár kétségtelen, hogy van még hová fejlődni a fent említett eledellel kapcsolatban. :)

 







Hozzávalók 4 személyre:
fél bögre rizs
másfél bögre tej
2 ek. cukor
csipet só
egy narancs reszelt héja
kis darab vaníliarúd
1 kk. vaj
1 tojás + 1 tojásfehérje

Vaj és zsemlemorzsa a formák kikenéséhez, porcukor és citromfű a tálaláshoz.


  1. A rizst átöblítjük, majd a cukorral, vaníliarúddal és sóval ízesített tejben feltesszük főni. Közepes lángon, óvatosan kevergetve készre főzzük a tejberizst. Ha kész, lefedjük, ~15 percet pihentetjük, majd langyosra hűtjük. A vaníliarudat kiszedjük.
  2. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra és négy szuflé-formát kikenünk vajjal, majd kiszórjuk zsemlemorzsával.
  3. A tejberizsbe keverjük a reszelt narancshéjat, a vajat, a tojássárgáját, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is óvatosan beleforgatjuk.
  4. A kész masszát elosztjuk a formákban, majd előmelegített sütőben ~20 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha aranyszínű a teteje; vigyázzunk, hogy ne szárítsuk ki.
  5. Tálaláskor kiszedjük a formából, meghintjük porcukorral és citromfűvel díszítjük.











Lekvárral vagy dzsemmel is nagyon finom. :)

2014. március 24.

...s kezdetét veszi a nagy kaland :)

2014. február 28-óta már hárman vagyunk itthon. :) Lassan elérkezik hát az az idő, mikor már nem csak kettőnknek alkothatok a konyhában. :)
A blog e részében lesz főzőcske babáknak; persze ezekről az ételekről majd csak a magunk nevében nyilatkozhatok, így ide azok a receptek kerülnek fel, amiket mi meg is ettünk. Minden babának saját ízlése van, ezért biztosan sokat kell majd gyakorolni és kísérletezni, míg az ember lánya megtalálja a megfelelő kombinációkat. Lesz egy-egy kedves vers és fotó, később pedig majd együtt sütünk, főzünk. Lesz kertészkedés is, de az egy újabb izgalmas fejezet. :D



"Azért mert szerettek, jöttem a világra.
S lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek engem igaz szeretettel!
A kincsetek vagyok, pici kincs, de Ember!"
 



 

2014. március 22.

Almás-mákos muffin












Mákos süti bármikor jöhet. Muffin formában meg különösen, mert nagyon gyorsan elkészül. :) Az almától puha marad még másnap is a tészta, már ha valami csoda folytán marad belőle. :D









Hozzávalók 12 db muffinhoz:
15 dkg sima liszt
10 dkg darált mák
15 dkg cukor
1 közepes savanykás alma
1 csomag sütőpor (12 g)
2 tojás
1,5 dl tej
2 ek. olaj
csipet só
egy narancs reszelt héja


  1. Egy tálba kimérjük a lisztet, mákot, cukrot. Elkeverjük benne a csipet sót és a sütőport, majd belereszeljük a hámozott almát és a narancshéjat.
  2. A tejben elhabarjuk a tojásokat, hozzáadjuk az olajat.
  3. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Egy muffinsütő-forma mélyedéseit kibéleljük muffin-papírral.
  4. A folyékony hozzávalókat is a tálba öntjük és kikeverjük a tésztát.
  5. A formákat megtöltjük a tésztával és előmelegített sütőben ~25-30 perc alatt készre sütjük.








Nekem most 12 db muffin és egy kósza minitortácska lett -ami szuflé-formában sült- ebből az adagból. Erős a gyanúm, hogy az újonnan beszerzett muffin-papírok egy gondolatnyival alacsonyabbak a megszokottnál, ezért nem fért bele az összes tészta. :)

2014. március 21.

Parmezános rántott gomba









Újabb variáció gombára. Rántva különösen szeretjük, mert a jó ropogós bunda alatt ott lapul a szaftos, ízletes gomba. Egy kis tartármártással és némi körettel nagyon klassz ebédet kerekíthetünk belőle. :) Most egy kis parmezánnal bolondítottam meg a "ruháját", mert nem akartam, hogy tovább árválkodjon a hűtőben, arra várva, hogy mikor esszük már meg. ;)






Hozzávalók 2 személyre:
10-12 szép nagy csiperke
3 tojás
5 dkg reszelt parmezán
sima liszt
zsemlemorzsa
bors
olaj a sütéshez


  1. A gombát megtisztítjuk, ha kell lemossuk, alaposan leszárítjuk.
  2. A tojásokat tálba ütjük, majd elhabarjuk a parmezánnal és egy kevés őrölt borssal.
  3. A gombakalapokat lisztbe, parmezános tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd serpenyőben felhevített olajban aranybarnára sütjük.
  4. Frissen, forrón tálaljuk.








A köret Hutspot volt és hagyományos burgonyapüré azoknak, akik nem rajonganak a sárgarépáért úgy, mint én. ;)