Oldalak

2014. december 30.

Szerencsesüti









Jókívánságból és szerencséből sosem lehet elég. Kiváltképp szilveszterkor, hogy mindenkinek olyan éve legyen az elkövetkező, amilyet szeretne. :) S ha már a kettő együtt jár, miért is ne lehetne a jókívánságokat, kedves, vagy épp bölcs gondolatokat szerencsesütibe rejteni? Megéri a munkálkodást, nem csak szilveszterkor. ♥










Hozzávalók 26-28 db szerencsesütihez:
2 tojásfehérje (szobahőmérsékletű)
10 dkg finomszemcsés kristálycukor
7,5 dkg sima liszt
csipet só
csipet őrölt gyömbér
2,5 ek. vaj
2 ek. főzőtejszín
1 kk. mandulaaroma

Továbbá kell még 26-28 db 6 x 1 cm-es papírcédula, melyekre jókívánságokat írtunk :)


  1. A tojásfehérjét a cukorral addig verjük, míg szép fényes habot kapunk. Beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, gyömbért, a felolvasztott, langyosra hűtött vajat és a tejszínt. Az egészet jól összedolgozzuk. 
  2. A masszából fél evőkanálnyit sütőpapírra teszünk, majd a kanál hátuljával ~8 cm-es körré egyengetjük. Egyszerre csak két süteményt készítünk elő, mert gyorsan kell velük dolgozni, majd betesszük a 200 °C-ra előmelegített sütőbe és addig sütjük, míg a sütemény széle barnulni kezd. 
  3. Ekkor kivesszük, spatulával levesszük az egyik tésztalapot a sütőpapírról -a másikat a tepsiben, melegen hagyjuk-, a közepére egy jókívánság-cédulát teszünk, majd félbe hajtjuk. A tésztával óvatosan dolgozzunk, mert forró! Az így kapott félkör egyenes oldalának közepét egy pohár szélére illesztjük, majd a két csücskét lehajtjuk a pohár falához, így megkapjuk a jellegzetes formát. 
  4. Az elkészült süteményeket néhány percre muffin-tepsibe tesszük, hogy megtartsák formájukat, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni és megszilárdulni.














A receptet megtaláljátok a Kifőztük januári számában is. :)



Alapötlet innen: marthastewart.com 

6 megjegyzés:

  1. Happy - very happy 😃 viszem magammal -köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De jó! Örülök! :) Sok szerencsét hozzá! ;)

      Törlés
  2. Ez nagyon jópofa! Mindig érdekelt, hogy készül ez a süti, és most végre tudom. :) Milyen kár, hogy épp tegapelőtt ajándékoztam el 4 tojásfehérjét Anyának! Na, majd jövőre. :D
    A fotók csodásak, az óra a dobozkában telitalálat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magasságos ég! Innen meg hová lett a válaszom? :O
      Örülök, hogy tetszettek a régi fotók. ;)

      Törlés
  3. Csodás hangulatú fotók, a háttér különösen tetszik. ♥ De az előtérrel sincs semmi bajom, sőt! :D Úgyhogy nem is merek belerondítani azzal, hogy elemelem a tányérkát a sütikkel, hanem inkább kérek kóstolót a hozzá tartozó szöveggel együtt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ♥ Köszönöm! Máris indítom a sütiket -mindegyikben ott lapul egy-egy jókívánság/bölcsesség- csak picurkára vannak hajtogatva, mert kikandikáltak a sütiből. :D Tartsd a tesótányérod! ;)

      "Amikor nevetünk, velünk vannak az istenek."

      Törlés