2014. december 23.

Ír kávé









Ehhez a kávéhoz kedves emlékek fűződnek. No nem az alkoholtartalma miatt :), hanem azért, mert olyan barátokkal töltött perceket juttat eszembe, akiket nagyon szeretek. Azt a kedves holland családot, akiknél Apu dolgozott kint egyetem után. Emlékszem, egész kicsik voltunk, mikor először kint jártunk náluk. Egyik este volt egy igazi nagy családi vacsora, aminek végén a gyerekeknek fagylalt, a felnőtteknek ír kávé járt desszertként. Persze a felnőttek is ehettek fagyit, cserébe a gyerekek nem ihattak kávét. :D De mit nekünk kávé, mikor a fagyi tetején sokkal több tejszínhab volt. :D Aztán emlékszem olyan kávézásra is gyerekkoromból, mikor ez a kedves házaspár látogatott el hozzánk és akkor a vacsora végén Anyu készítette el ezt az italt. Később aztán, felnőtt fejjel mi is megkóstoltuk. :) Ilyen módon ez a kávé is a Holland nosztalgia-projekt ékes darabja; igazi ünnepi itóka. Nem készül túl gyakran, de azért karácsonykor és szilveszterkor finom zárása lehet az ünnepi vacsorának. :) A hozzá illő poharakat még Apu hozta Hollandiából sok-sok évvel ezelőtt. Már akkor is nagyon tetszettek; és annyira megörültem, mikor kaptunk Anyuéktól kettőt, hogy nekünk is legyen. ♥ Igazi, holland ír kávés poharak! Ígérem, nagyon-nagyon vigyázok majd rájuk!






Hozzávalók személyenként:
4 cl ír whisky
1,5-2 dl frissen főzött fekete kávé
1-2 teáskanál barna cukor vagy két kockacukor barna cukorból
tejszínhab a tetejére



  1. A poharat -amiben a kávét szervírozzuk- meleg vízzel átöblítjük, hogy átmelegedjen. 
  2. Beletesszük a cukrot, rátöltjük a whiskyt, majd felöntjük a frissen főzött kávéval. 
  3. Tetejét tejszínhabbal díszítjük.









A receptet megtaláljátok a Kifőztük decemberi számában is. :)

2 megjegyzés:

  1. Imádom az alkohollal dúsított kávékat. Boldogan eliszogatnék nálatok egy ilyen stílusos pohárkával és persze jó sok habbal a tetején. ;) ;) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Akkor már főzöm is a friss kávét, készítem a tripla adag habot és várunk! ;)

      Törlés