Oldalak

2014. szeptember 17.

Az első közös rajz :)









Ünnepi alkalomból ragadtunk tegnap ceruzát; a Csemete és én. Ma van Apa szülinapja. :) Gondoltam, hogy olyan ajándékkal lepjük meg, amit mi magunk készítettünk. Az első ötletem egy kézlenyomat volt, amihez nem is kell más, mint egy kis "festék", egy fa képalap egy majdnem nem kétbalkezes anyuka és egy kevésbé "polipszerű" gyerek. :D Az első két dologgal nem is volt gond, mert a "festéket" meggyléből egy kevés liszttel kikevertem, a fa képalap is adott volt, ám Mr. Octopus -ahogy a minap igen találóan nevezte Apa a Csemetét- és én valahogy nem voltunk a kézlenyomatra hangolódva. Viszont hatalmas mókázás kerekedett az egészből. A Csemete borzasztóan élvezte, hogy "plattyoghat" abban a bordó izében, amit Anya egy kis tálkában próbál az asztalkán tartani. És közben azon nevettünk, hogy a másik hogy nevet. A képnek szánt fa lapra egy pacán kívül semmi nem került; erős a gyanúm, hogy az is én voltam, miközben próbáltam vigyázni, nehogy elrepüljön. :D Így hát a kézlenyomatból nem lett semmi. Miközben gyorsan kimostam magunkat és minden mást a meggyfestékből, kipattant az isteni szikra.


Színes ceruzák!






Még megboldogult "szeretek és van is időm rajzolni" korszakomból van egy kazal színes ceruzám. Még olyanok is vannak köztük, amiket Apu hozott nekünk Hollandiából, mikor még kisiskolások voltunk. Bizony! :) Imádom őket. Néha csak kiveszem az asztalon álló ceruzatartóból és szépen sorba rendezem a színeket, mert olyan jó rájuk nézni! 
Fogtam hát közülük jó párat, szépen csokorba kötöttem és kezdődhetett az újabb mókázás. Először én fogtam a színes csokrot, Csemete a képet, de olyan elánnal mozgatta a ceruzák alatt, hogy jó néhánynak egy pillanat alatt elmúlt a hegye. :D Ki a konyhába, gyors faragás és folytatódhat a rajzolás. Most én fogtam a képet, Csemete a ceruzacsokrot -mondjuk azt én is egy kicsit, hogy megelőzzem a kóstolást- és akkor elkezdtek kacskaringózni a táblán a színes vonalak. Egyenesek és ívesek, vékonyak és szélesek és a kis csetlő-botló mozdulatok nyomán egyszer csak ott volt a rajz. Benne a sok nevetéssel... 
Az első közös ajándékunk Apának! :D









A Torta





10 megjegyzés:

  1. Hát ez valami csoda aranyos ötlet! És a kivitelezés is szuper. Nagyon ügyesek vagytok ti ketten! :) Nekem nagyon tetszik a közös rajz, és biztos vagyok benne, hogy Apának is, sőt úgy sejtem, meg is hatódhatott.
    Még sok-sok ilyen derűs közös munkát kívánok nektek, Apának meg ezúton is szeretettel kívánunk boldog szülinapot! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, de aranyosak vagytok! Köszönjük szépen! :D Hát igen... mókázásból sosem lehet elég.
      Már meg is van a helye, holnap felkerül méltó helyére. ;)
      A jókívánságot mindjárt át is adom!
      Puszi ♥

      Törlés
  2. Csoda helyeset és aranyosat alkottatok, örök emlék lesz. :) Apának nagyon boldog szülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy! Átadom! Köszönjük szépen! :)

      Törlés
  3. Nagyon aranyos ajándékötlet! Boldog születésnapot kívánok apukának! A torta is meseszép lett! :)

    VálaszTörlés
  4. Csodás az ajándék és a torta is! Nem tudom, miért nem íratkoztam fel eddig hozzád, most pótolom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de kedves vagy! Köszönjük szépen! :) ♥

      Törlés