Oldalak

2014. augusztus 15.

Lecsó télire - 100% zöldség :)









Végre elkezdett nagyobb ütemben érni a paradicsom. :) Igaz, még "csak" az apróbb szeműek, de úgy örülünk neki, hogy a sok eső ellenére mégis egész szép a termés. Remélem, hogy most már kevésbé lesz trópusi az időjárás és a friss hajtások szépen meg tudnak majd erősödni és egész a fagyokig szedhetjük majd a Nap-érlelte piros bogyókat. :) Az első zsákmányból -némi ajándék paradicsommal és paprikával kiegészítve- lecsót készítettem.




 

Hozzávalók 3 l lecsóhoz:
2,5 kg paradicsom tisztítva*
1,5 kg paprika tisztítva**


  1. A megtisztított paradicsomot kockákra vágjuk és egy nagy lábosban felfőzzük.
  2. Ha már szépen összeesett és levet eresztett, hozzáadjuk az 1 cm-es csíkokra vágott paprikát, majd addig főzzük együtt -néha óvatosan átkeverve-, míg a paprika megpuhul.
  3. A kész lecsót tiszta, száraz üvegekbe szedjük, ép, sérülésmentes tetővel lezárjuk, majd 5-10 percre fejre állítjuk az üvegeket. 
  4. Száraz dunsztba tesszük őket és hagyjuk, hogy teljesen kihűljenek. (Ez nekem 2 nap volt.) Ezután mehetnek a kamrapolcra.









A kész lecsó mennyisége tájékoztató jellegű, mivel azt a paradicsom fajtája és a főzés időtartama nagyban befolyásolja.

*A paradicsomot meleg vízben alaposan megmossuk, a tetejét kereszt alakban bevágjuk, majd néhány percre forrásban lévő vízbe tesszük. Kiszedjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd a héját lehúzzuk. Daraboláskor a kocsánynál lévő zöld részt kivágjuk.
**A paprikát meleg vízben alaposan megmossuk, majd félbe vágjuk és a kocsányt a magokkal és erekkel együtt kivágjuk.
 

4 megjegyzés:

  1. Jaj, de megszerettem én a lecsót! Nagyon cuki a lecsód a paradicsommintás üvegekben. :D Tavaly mi is tettünk el, pontosabban én főztem, Anya meg elkommunizálta és eltette maguknak télire, de nem üvegben, hanem lefagyasztotta. :D Én még sosem készítettem így télire lecsót, tekintve, hogy csak tavaly derült ki, hogy elkezdtem imádni. Az idén nyilván nekiállok és én is teszek el.
    Olvasva a soraidat azon mosolyogtam, hogy pontosan ugyanúgy készítem elő én is a zöldségeket, ahogy te. Na nem mintah ez olyan nagy érdekesség lenne, de nagyon megörültem, hogy ennyire kísérteties a hasonlóság. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! De jó! :D Köszi! Örökök, hogy tetszik! :)
      Anyud jó boltot csinált Veled! ;) Tényleg, fagyasztva is klassz eltenni a lecsót. Nekünk "pici" a mélyhűtőnk, így marad a befőzés, de az már csak az utolsó mozzanatban különbözik.
      ...csodálkoztam volna, ha nem hasonlítunk ebben (is)... :D

      Törlés
  2. Kedves Ági! A recept nagyon jónak tűnt, ügy hogy ez alapján tettem el ma 20 üveg lecsót. Dacára, hogy jó nagy befőző paradicsomokat vettem, az üvegek tetejére nekem még paradicsomlevet öntenem kellett.
    Ez viszont nem a recepted hibája. Anyukám is mindig így teszi el, de ő mennyiségeket sosem tud. Köszi a megosztást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, megtetszett a "recept" és köszönöm szépen, hogy megírtad!
      Bizony, sokféle paradicsom van, néha én is meglepődök, hogy valamelyiknek szinte alig van "leve". :D Az olyanokból jó lehet ketchupot főzni. :)

      Törlés