Oldalak

2014. augusztus 20.

"Kenyérszív"






Az Új kenyér ünnepére. :) 
Egyszerű és gyors kenyérszívek Lorraine Pascale receptje alapján. :)
Ez a recept több szempontból is érdekes volt számomra, egyrészt, mert szárított élesztőt még sosem használtam, másrészt, mert még sosem kelesztettem olajozva, fólia alatt. A végeredmény egy ropogós héjú, puha bélű kenyérke, amit akár kisebb kivitelben is készíthetünk, sós ropogtatni-valónak.




 

Hozzávalók 4 kenyérszívhez:
45 dkg kenyérliszt BL80
1 csomag szárított élesztő (7 g)
2,5 dl langyos víz

olaj a kenéshez

  1. A tészta hozzávalóit tálba tesszük, majd kézzel összeállítjuk a tésztát és 8-10 percig dagasztjuk.
  2. A tésztát négy egyforma részre osztjuk, majd mindegyikből ~20 cm hosszú rudat sodrunk. A rudakat hosszában elvágjuk, úgy, hogy az egyik végén ~2 cm-es részt egyben hagyunk. A két tésztarészt megsodorjuk, majd megformáljuk a szívet. 
  3. A "kész" kenyérkéket sütőpapírral fedett tepsire fektetjük, megkenjük őket olajjal, majd fóliával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük. Ez nagyjából 30 perc. (Az eredeti recept szerint kelesztés után sóval, borssal megszórjuk a tetejét, én most nem tettem.)
  4. Míg a tészta kel, előmelegítjük a sütőt 200 °C-ra, majd a fóliát levéve 20-25 perc alatt készre sütjük a kenyérkéket.






8 megjegyzés:

  1. Milyen ötletes, nagyon helyesek lettek! :) Öröm lehet tördelni belőlük néhány falatot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hankka! :) Máris küldök belőle; jó tördelést és pihenést kívánva! :) ♥

      Törlés
  2. Nagyon jól néznek ki, biztos nagyon finomak is! :)

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépek! Látni, hogy szívből készítetted őket :) :)

    VálaszTörlés
  4. Meghatóan bájos szívecskék - határozottak, mégis törékenyek; és fotogének! :)

    VálaszTörlés