Oldalak

2014. július 19.

Folly Arborétum és Borászat - Badacsonyörs












A Folly arborétum az egyetlen, magánkézben lévő fenyőgyűjtemény Magyarországon. A birtok területe a 19. század második felében került dr. Folly Gyula (1867-1915) pécsi orvos családjának tulajdonába. Ő volt az, aki felismerte, hogy a Kisörsi-hegy déli oldalán, a Balaton közvetlen közelében fekvő hegyoldalnak egyedülálló mikroklímája van, mely lehetővé teszi olyan különleges fenyőfajták telepítését, melyek gyakran csak mediterrán vidékeken honosak.
A terület, melyen a növények telepítését megkezdte közel 0,4 ha, mely ma is a gyűjtemény magját képezi. Olyan fajokat igyekezett összegyűjteni, melyek jól hasznosítják az itteni klímát, de jól viselik a szárazságot is. Külföldi, főleg nyugat európai faiskolákkal vette fel a kapcsolatot, hogy beszerezhesse a különféle fenyőfajtákat. A két világháború után a fejlesztés teljesen szünetelt. 1950-ben a családi birtok egy része állami tulajdonba és a Badacsonyi Állami Gazdaság kezelésébe került, majd az alapító fia dr. Folly Gyula (1911-1979) 1953-ban újra megkezdte az egzóták telepítését. Először a lakóház -1878-ban épült, alatta található a pince, amelyben a mai napig a borkészítés folyik- előkertjét ültette be, majd észak felé haladva a többi teraszra is kerültek növények. 
A Badacsonyi Állami Gazdaság több parcellát is átadott a gyűjteményes kert bővítésére, ahonnan a szőlőt már korábban kivágták. Ezeken a területeken a növények telepítését már az unoka, Folly Gyula (1943-2011) végezte. 1977-ben díszfaiskolát létesített a lakóépülettel szemben, így biztosították az arborétum fenntartását. A kárpótlást követően visszavásárolta a korábban államosított területeket, így az egész újra a Folly család tulajdonába került. 2010-óta dr. Folly Réka és Folly Judit folytatja az évszázados hagyományt és ápolja, vezeti az arborétumot és a borászatot.














































































Szöveg forrása: www.follyarboretum.hu

2 megjegyzés:

  1. Erről hogy maradtam le?!? Csodás képek, nagyon jó szemed van, és nem azért, mert nem használsz szemüveget. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi! Örülök, hogy tetszik! ...kicsit nem vigyázok, aztán mindent lefotózok, ami az utamba kerül... 8)

      Törlés