Oldalak

2014. május 3.

Mogyorós-csokoládés habcsóktorta









Húsvétkor nagyot kirándultunk és meglátogattuk Apuékat is. Anyu sok kalácsot sütött, s a felhasznált tojásokból megmaradt vagy 12 tojásfehérje. Ezeket Anyu nekünk adta. :D Úgy örültem neki, mert végre lett annyi tojásfehérjém, hogy tudjak habcsókot sütni. Valahogy nálunk sosem jön úgy ki a lépés -vagyis a sütés-, hogy abból ennyi tojásfehérje összegyűljön. De most végre elkészült az első torta. Mondhatnám, hogy Pavlova torta, de az eredetivel ez igencsak távoli rokonságban van, így nem is kereszteltem el. :) Maradt egyszerűen habcsóktorta. ;)






Hozzávalók 8 személyre:
6 tojásfehérje (szobahőmérsékletű)
30 dkg porcukor
csipet só
10 dkg étcsokoládé
3-4 ek. tej
4-5 ek. semleges ízű olaj
2 marék törökmogyoró


  1. A sütőt előmelegítjük 150 °C-ra.
  2. A tojásfehérjéket a csipet sóval elkezdjük habbá verni, miközben fokozatosan adagoljuk hozzá a porcukrot. A hab akkor jó, a szép sima, selymes fényű és ha összecsippentünk belőle egy picit, azt két ujjunk között összedörzsölve nem érezzük "szemcsésnek".
  3. Egy nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a habcsókot tetszőleges formában -kör, négyzet, téglalap, ovális...- a sütőpapírra kanalazzuk. Betesszük a sütőbe. A sütés vége felé a mogyorót is -egy kis tepsibe szórva- betesszük a sütőbe, hogy kissé megpiruljon.
  4. ~30 perc elteltével a hőfokot 120 °C-ra mérsékeljük és így sütjük/szárítjuk tovább a habcsókot még egy órán át. Nyitott sütőajtónál hagyjuk kihűlni.
  5. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk. Belekeverjük a tejet, az olajat, majd a kész csokoládészósszal megcsorgatjuk a habcsóktortát. A mogyoró egy részét durvára törjük, majd a torta tetejére szórjuk. Tejszínhabbal tálaljuk.








A süti korábban készült. ...nem tartogattam idáig a tojásfehérjéket. ;)
Alaprecept: Jamie Oliver

4 megjegyzés:

  1. Bevallom, nem vagyok odáig a habcsókért, éppen ezért akárhány helyen láttam Pavlova tortát, sosem kívántam meg. Nem tudom, te milyen varázselővel bírsz, de a tiéd úgy néz ki (még akkor is, ha azt mondod, hogy ez nem az a klasszikus Pavlova, de lehet, hogy nekem pont ezért tetszik), hogy máris elővettem a desszertes villát, és elindultam hozzátok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Bevallom, eddig én sem voltam. :D De biztos, hogy ezután többször készül majd. ...amennyiben sikerül nagyobb mennyiségű tojásfehérjét felhalmozni. ;)
      Úgy örülök, hogy megtetszett a torta! Gyere, gyere, van még extra csokiszósz és persze mogyoró is a tetejére! Ja! ...és persze extra tejszínhab! :)

      Törlés
    2. Én már meg sem lepődöm, hogy ennyi mindent egyformán szeretünk és nem szeretünk, ill. azon se, hogy egyformán megszeretünk. :) Hú, de drága vagy, a csokiszósz a gyengém és a mogyoróval is messzire el lehet csalni. :D Futok-szaladok!

      Törlés