Oldalak

2013. szeptember 2.

Túrós-szalonnás házi burek




Néhány napja vettem egy jó adag túrót. Először túrós palacsintát akartam sütni, aztán túrós lepényt, de valahogy elmaradt. A túró meg -kissé csalódottan- csak várt és várt a hűtőben. Szegényt nem akartam már tovább tartogatni, ezért vettem réteslapot, hogy akkor majd lesz túrós rétes. :) De mire hazaértem nem volt kedvem az édes túróshoz. Kinyitottam a hűtőt, hogy betegyem a tésztát... akkor megláttam a sajtot, a jó kis húsos szalonnát, így lett a túróból burek. Szerencsére. :D 




Hozzávalók 4 személyre:
1 csomag réteslap (8 lap)
50 dkg túró
20 dkg füstölt, főtt császárszalonna
10 dkg házi sajt (vagy amilyet szeretünk)
1 nagy fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
8 ek. tejföl
borsikafű
kakukkfű

bors
olvasztott zsír
4-5 ek. szénsavas ásványvíz

  1. A hagymát, szalonnát felkockázzuk, a sajtot lereszeljük.
  2. Egy serpenyőben elkezdjük pirítani a szalonnát. Mikor már kiengedte a zsírját, rátesszük a lilahagymát és addig pirítjuk, míg üveges lesz. Fűszerezzük kakukkfűvel, borsikafűvel, sóval, borssal, átkeverjük, majd levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk.
  3. Egy tálba tesszük a túrót, hozzáadunk három kanál tejfölt, a sajtot, belereszeljük a fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymás szalonnát és jól elkeverjük a hozzávalókat.
  4. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra.
  5. Egy 24 cm átmérőjű kerek sütőformát kikenünk zsírral, majd belesimítunk egy réteslapot óvatosan, hogy ne szakadjon. Kicsit megkenjük olvasztott zsírral, fél kanál tejföllel, majd jön még két lap ugyanígy megkenve.
  6. Ezután rákanalazzuk a töltelék felét, eligazgatjuk. Erre jön újabb három réteslap zsírral, tejföllel megkenve és a töltelék másik fele.
  7. A kilógó tésztasarkokat ráhajtjuk a töltelékre, majd az egészet betakarjuk a maradék két réteslappal, amiket kicsit megkenünk zsírral. A széleket szépen beigazgatjuk, hogy ne lógjanak ki a tálból.
  8. A maradék tejföllel megkenjük a burek tetejét, majd késsel kereszt alakban bevágjuk, mintha négybe szeretnénk vágni. Ezután meglocsoljuk az ásványvízzel, majd betesszük az előmelegített sütőbe -az alsó harmadba- és 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.







4 megjegyzés:

  1. A túró is összeteszi minden kezét, hogy ilyen finomság készült belőle :)

    VálaszTörlés
  2. :D De jót nevettem! Én is remélem, hogy sikerült kiengesztelni. ;)

    VálaszTörlés
  3. Még sosem ettem bureket, pedig tuti szeretném. Pláne túróval! Állati jól néz ki már félkész állapotában is, a kifelé hajló tésztaszélekkel, hát még készen - kérek is szépen! :D

    VálaszTörlés
  4. :D De jó! Örülök hogy tetszik! Küldfénypost! ;)

    VálaszTörlés