Oldalak

2013. augusztus 19.

Bodzaszirupos nektarin mogyorós morzsával






Ennek a poharas desszertnek az eredetijét nagyjából 15 évvel ezelőtt készítettem el először. :) Sokáig hűen követtem a receptet, azután néhány éve jött az ötlet, mi lenne, ha kipróbálnám őszibarackkal... azután nektarinnal. :D Persze minden alkalommal, kicsit másképp csináltam, más gyümölccsel, vagy tejszínhabbal így elég sokszor kellett kóstolni. Végül ennél a nektarinos-mogyorós változatnál maradtunk.

A receptet megtaláljátok a Kifőztük augusztusi számában is. :)




Hozzávalók 6 személyre:
6 szem nektarin
1,5 dl bodzaszirup
10 dkg szeletelt törökmogyoró
5 dkg zsemlemorzsa
8 dkg porcukor
5 dkg vaj
400 g natúr görög joghurt (hidegen)

  1. A nektarinokat megmossuk, félbe vágjuk, kimagozzuk.
  2. A bodzaszirupot serpenyőben addig melegítjük, míg gyöngyözni kezd. Ekkor vágott felükkel lefelé beletesszük a nektarinokat, majd 2-3 percig pároljuk. Óvatosan megfordítjuk őket és újabb két perc alatt puhára pároljuk. Azért vigyázzunk, ne pároljuk túl, akkor jó, ha nem esik rostjaira, picit még roppan, így szépen lehet majd darabolni. Tányérra szedve hűlni hagyjuk a gyümölcsöt.
  3. Egy másik serpenyőben felolvasztjuk a margarint. Rátesszük a mogyorót, zsemlemorzsát és porcukrot. Kevergetve addig pirítjuk, míg a cukor elolvad, a mogyoró és morzsa szép aranybarna lesz, és nagyobbacska morzsákká kezd összeállni a keverék. Hozzáadunk 3 ek. bodzaszirupot -abból, amiben a barackot pároltuk- és még 2-3 percig pirítjuk, majd levesszük a tűzről és félre tesszük hűlni.
  4. Mikor a nektarin langyosra hűlt, ~1,5 cm-es kockákra vágjuk, majd betesszük a hűtőbe és jól kihűtjük.
  5. Ha minden kellőképp ki- és lehűlt, összeállítjuk a desszertet. A morzsából 2-3 evőkanálnyit félre teszünk, a többit elosztjuk 6 pohár alján. Kicsit összeáll, de kézzel könnyen szét lehet tördelni. Jó, ha maradnak benne nagyobb darabok.
  6. A morzsára rétegezzük a gyümölcskockákat, megcsorgatjuk egy kevés sziruppal.
  7. A joghurtot jól kikeverjük, majd a gyümölcsök tetejére halmozzuk.
  8. Díszítjük a megmaradt morzsával és azonnal tálaljuk. Ne hagyjuk állni, mert a morzsa megpuhul és akkor nem lehet ropogtatni. :D







4 megjegyzés:

  1. De klassz! Máris érzem a fogam alatt a ropogós mogyorós morzsát. És a bodzaszirupos nektarin... nagyon finom lehet. A fotók pedig - mint mindig - szuper jók! :)

    VálaszTörlés
  2. Vagány pohárkrém - ismét!!!! Imádom

    VálaszTörlés
  3. :) Köszi! Ez a morzsás desszert nagy kedvenc nálunk. Bár volt már, hogy csak morzsát csináltam, és azt ropogtattuk el. ;)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm! Próbáljátok ki, mert tényleg izgalmas. :) Remélem Nektek is ízleni fog!

    VálaszTörlés