Oldalak

2013. június 21.

Salföldi pálos kolostorrom - Balaton-felvidék






Salföld határában, az Örsi-hegy keleti oldalán, a Klastrom-völgy fölé emelkedő erdős dombon állnak az egykori pálos kolostor romjai. "A salföldi pálos kolostort az Atyusz nemzetségből származó kőkúti Sal család alapította 1263 előtt, majd Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel." Az 1440-es évek első felében I. Ulászló király és Erzsébet özvegy királyné hívei között kemény harcok dúltak a térségben, ebben az időben több más kolostorral együtt a salföldi is elnéptelenedett. A harcok lecsillapodása után a pálosok visszatértek a kolostorba. Később, a török hadjárat hírére a kolostort végleg elhagyták az itt lakó szerzetesek. A 16. századi végvári harcok idejére a kolostor már pusztulásnak indult, végül vélhetően az 1554. novemberi Tihanyt és Csobáncot eredménytelenül ostromló török támadás áldozata lett. A romok régészeti feltárása 1959-ben kezdődött, majd 1967-től indultak a komolyabb feltárási és restaurálási munkálatok. 2004-ben Salföld önkormányzata a Bakonyerdő Zrt.-vel közösen egy megyei pályázat keretében felújíttatta a kolostor diadalívét és a szentélyben található egyik gótikus ablakívet. 2005 és 2007 között a Bakonyerdő Zrt. a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatai eredményeképpen teljes romkonzerválást és felújítást hajtott végre, megőrizve így a kolostor romjait az utókornak.

























Szöveg forrása és további információ: Wikipédia; www.salfold.hu

2 megjegyzés:

  1. Imádom a romokat, legyen az ókori vagy reneszánsz kori! Köszi az újabb ajánlót, és várom a többit is. :)

    VálaszTörlés
  2. De jó! Mi is nagyon... a "falak" között sétálva olyan, mintha időutaznánk. :) Egészen varázslatos hangulata van ezeknek a helyeknek.

    VálaszTörlés