Oldalak

2013. április 22.

Húsos-sajtos házi burek



Évekkel ezelőtt még Pécsen találkoztunk először, mi és a burek. Tulajdonképpen, hogy egész pontos legyek párom a sajtos-sonkás burekre, míg én a húsosra vetettem szemet. A nagy nézelődést persze kóstolás követte, aminek eredményeképp, két-három hetente tartottunk egy burek-vacsorát. No igen, akkor még nem itthon készítettem, hanem a kedvenc pékségünkből szereztük be. Ez a pékség nagyon jó helyen volt -a lakástól nem messze-, ajtótól ajtóig nagyjából fél perc volt a séta. Hűűű... de rég volt. Persze ettünk bureket, mióta elköltöztünk Pécsről, de csak ritkán. Egyik nap egy olyan pékség mellett sétáltam el, ahol lehet kapni. Gondoltam, meglepem magunkat; bementem, vettem, megettük. Ma meg rám tört az alkothatnék, így történt, hogy most már házi bureket fogunk enni és ezért tényleg nem kell messzire sétálni. :D


Hozzávalók 4 személyre:
1 csomag réteslap (12 lap)
30 dkg darált hús
15 dkg házi sajt
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek. kacsazsír
9 ek. tejföl
3-4 ek. víz

bors
kakukkfű


  1. A vöröshagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk.
  2. Serpenyőben felhevítünk egy kanál kacsazsírt, majd rátesszük a hagymát és addig pirítjuk, míg üveges lesz.
  3. Rátesszük a húst és addig sütjük, míg elveszti a színét. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel és aranybarnára pirítjuk.
  4. Mikor a hús átsült, belemorzsoljuk a házi sajtot, hozzáadunk három kanál tejfölt, jól elkeverjük és levesszük a tűzről.
  5. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
  6. Egy 24 cm átmérőjű kerek sütőformát kikenünk zsírral, majd belesimítunk egy réteslapot óvatosan, hogy ne szakadjon. Kicsit megkenjük olvasztott zsírral, egy kanál tejföllel, majd jön még három lap ugyanígy megkenve.
  7. A tésztára kanalazzuk a töltelék egy harmadát, majd jön újabb három réteslap. Ezeket is megkenjük. Rákanalazzuk a megmaradt töltelék felét. Ezt követi ismét három réteslap, majd újabb réteg töltelék.
  8. A tésztasarkokat szépen körben ráhajtjuk a töltelékre, majd a maradék két lappal befedjük a bureket. A tetejét megkenjük zsírral.
  9. Az egészet kereszt alakban bevágjuk, mintha négyfelé szeletelnénk.
  10. A maradék tejfölt kikeverjük a vízzel és ráöntjük a tészta tetejére.
  11. Előmelegített sütőbe tesszük -az alsó harmadba- és 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.





2 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, de én is Pécsen ettem először bureket! :D Sajnos olyan zsíros volt, hogy azóta se mertem venni sehol, nehogy megint rosszul legyek. De ez a tiéd abszolút jól néz ki, és láthatóan nem csöpög a zsírtól, szóval tényleg szívesen megkóstolnám. :)

    VálaszTörlés
  2. :D De jó! ...az már kevésbé, hogy nem volt jó. Őszintén szólva én is azért álltam neki itthon, mert amit meglepiből vettem, eléggé felejthető volt. Csupa tészta, kevés töltelék, de legalább nem csöpögött a zsírtól, igaz íze se sok volt... :) Ezt is lehet még kevesebb zsírral csinálni, ha jófajta a tejföl. :D

    VálaszTörlés