Oldalak

2013. április 13.

Egy tavaszi kirándulás képei a Bükkből

Végre, végre, végre! :D Igazi kiránduló idő lesz a hétvégén! Erről eszembe jutott, hogy itt az ideje formába önteni egy pár évvel ezelőtti bükki kirándulás emlékeit. Amolyan kedvcsináló-képpen. Mi egy májusi hétvégét töltöttünk itt párom családjával és egy kedves "barát-családdal." :) A szállásunk Garadnán volt, aminek nagyon örültem, mert ugyanazokban a faházakban aludtunk, mint anno egy középiskolai osztálykiránduláson. Mindenki ment amerre jónak látta -együtt, vagy külön-külön-; sétálni, kirándulni, nézelődni. Nagyon jó idő volt, így bár csak két napot töltöttünk ezen a vidéken, sok szép emlékkel tértünk haza. 

Lillafüred

A település nevét, Vay Lilláról, Borsod vármegye egykori főispánjának lányáról kapta. Gróf Bethlen András földművelési miniszter kezdeményezésére 1892-ben üdülőteleppé nyilvánították. Lillafüred a Garadna- és a Szinva-völgyének találkozásánál, a Hámori-tó partján fekszik. A kedvelt csónakázótó 1,2 km hosszan húzódik a Garadna-völgyben, ahonnan csodás kilátás nyílik a Palotaszállóra, mely 1927 és 1930 között épült Lux Kálmán tervei alapján. A Palotaszálló a Szinva-vízesés egykori forrásmészkődombjára épült. Ennek a megerősítésére egy támfalakkal tagolt sétányrendszert -függőkertet- építettek, s itt találjuk a lillafüredi vízesést is, melyet a szálló építésével egy időben alakítottak ki -ez tehát egy mesterséges vízesés-, mivel Szinva patak eredetileg a Hámori-tóba torkollott.

Hámori-tó

Palotaszálló

Palotaszálló

Mésztufa barlangok

Séta a parkban

Támfal

a fal őrzője

Függőkert

Függőkert

Kilátás

vízesés

 Ómassa

Lillafüredtől 8 km távolságra lévő kistelepülés, mely a Garadna pataknak és a Würzburgban született német származású lakatosmesternek Fazola Henriknek köszönheti létrejöttét. Fazola Henrik a Bükk hegységben feltárt vasérctelepekből származó érc feldolgozására 1771-ben vaskohót épített itt. A települést kezdetben német munkások lakták. Az olvasztó a településen ~1814-ig működött; új kohót építettek Újmassán, ahol Fazola Henrik fia, Frigyes folytatta apja munkásságát. Az ómassai kohót lebontották, köveiből épült a település általános iskolája; s ekkortájt költöztek szlovák favágók és üvegfúvók a településre.
Újmassán a mai napig áll az őskohó -mely Magyarország egyik legfontosabb ipari műemléke- s mellette áll a Massa Múzeum. Legközelebb ide is feltétlenül elmegyünk. :) Ezúttal Ómassáig sétáltunk az erdő szélében egy régi makadámúton. Lesétáltunk a házak közé, majd a településen végiggyalogolva a főúton mentünk vissza a szálláshoz.

Makadámút

Gombaerdő

Gomba

Senki sem siet :)

...csak a víz

Kristálytiszta

Látkép

Jávorkút - Ősfenyves

A Bükk-fennsíkon a fenyő telepítését több mint 200 évvel ezelőtt kezdték meg, így próbálták újra fásítani az irtásokat. Az egyik legöregebb a Jávorkúti "Ősfenyves" ~30 hektáron elterülő, közel százötven éves luc- és vörösfenyő-állománya. Érdekessége, hogy az erdősítés ezen a területen nem csemetékkel, hanem magvetéssel történt. A '80-as évek óta nem folyik gazdálkodás ezen az erdőrészen, így ez is közrejátszhat abban, hogy az ősfenyves állapota folyamatosan romlik. Az ősi bükkösök lassan visszafoglalják a területet.

Mókus

Gombák

Erdő mélyén

Séta az ősfenyvesben

Útjelző

Látó-kő

A Bükk-fennsíkot (ami teljes egészében a Bükki Nemzeti Park igazgatása alá tartozik) a Garadna-patak völgye két részre -Kis- és Nagy-fennsíkra- osztja. A fennsíkot a peremen húzódó bükki "kövek" vigyázzák. Ezek közül az egyik a Látó-kő, mi ide látogattunk el. Az ösvényt vad kakukkfű-mezők szegélyezték, majd egy rövid erdei séta után elértünk a Látó-kőhöz. Szépen sütött a Nap és csodás volt a kilátás. :)

Vad kakukkfű

Erdőn át visz az út

Látó-kő

Felhők alatt

Panoráma

Vad kakukkfű

Szilvásvárad

Szilvásváradon találjuk a Bükk egyik legszebb kirándulóhelyét, a Szalajka-völgyet, melynek természeti kincsei és látnivalói egyedülállóak. A völgyet gyalog, kerékpárral, vagy akár kisvasúttal is bejárhatjuk. Mi kisvasúttal -ami a bejáratnál lévő Fatelep állomásról indul- mentünk a végállomásig, a Gloriett tisztásig. Innen sétáltunk visszafelé, s közben megcsodáltuk a "kincseket". 
A Fátyol-vízesést, mely különleges formáját a Szalajka-patak vizéből lerakódott mészkőnek köszönheti. Tovább sétálva elértük a Sziklaforrást, a Bükk egyik legnagyobb vízhozamú karsztforrását. Kristálytiszta vize egy barlangjáraton keresztül tör a felszínre. A völgyben utunkat végig kísérték a pisztrángos tavak; de itt találjuk a pisztrángtelepeket is. Ezeken a telepeken több, mint száz éve folyik a szivárványos és sebes pisztráng tenyésztése. 
"Találkoztunk" a Kárpátok őrével; egy közel három méter magas tölgyfából faragott katonával, aki a honfoglalás korában, a Kárpátok hágóit őr katonai védelmi rendszernek állít emléket. 
Sok szépséget megnéztünk, de maradt még látnivaló bőven a következő szilvásváradi kirándulásra... 
Ez volt az utolsó nap a Bükkben, a Szalajka-völgyi séta után várt még ránk egy út haza. :)

Úton Szilvásváradra

Az erdő őre

Szalajka patak

Fátyol-vízesés

Sziklaforrás

Kanyarogva

A Kárpátok őre

Pisztrángos tó

Pisztrángok

Pisztrángos tó

A leírtak pontosítására -mert egy napló sem tudhat mindent-, a Wikipédiát hívtam segítségül. :)

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, Ágica, nagyon jó összefoglalót írtál a gyönyörű képekhez! Számomra Lillafüred az egyik legszebb gyerekműsoros emlék, mert sokat jártunk erre az ex-kollégával, és mindig jól éreztük magunkat. De a családi fényképtárban is sok fotó készült ezen a tájon, némelyik közülük kísértetiesen hasonlít a tieidre. Van 3-4 olyan kép, ami különösen tetszik a repertoárodból. Tényleg nagy örömmel olvastam! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! :) De jó, hogy Neked (Nektek) is szép emlékek fűződnek ehhez a vidékhez. ...akkor most már "fotó-tesók" lettünk. Hát hiába... ami szép, azt valahogy meg kell örökíteni, hogy hazavihessük. :)

    VálaszTörlés