Oldalak

2013. április 6.

Csirkemájas csirketorta









Ez az étel szerintem oltári nagy találmány. Legutóbb húsvétkor ettünk anyuéknál ehhez hasonlót. Az őzgerinc-formában készült, a hús kockákra volt vágva és úgy volt összekeverve a sajtos-tejfölös-fűszeres keverékkel. Párom anyukája is szokott sütni csirketortát. Ő kapcsos tortaformában csinálja, az nincs baconnel fedve és a hússzeletek rétegezve vannak a sajtos keverékkel. Szerintem mindenhogy nagyon finom. :) Gondoltam, most már én is sütök egyet. Persze nem tudtam megállni, hogy ne tegyek bele csirkemájat. :D









Hozzávalók 6-8 személyre:
1 egész csirkemellfilé
6-8 db csirkemáj
20 dkg füstölt nyers bacon
12 dkg sajt
3 ek. tejföl
3 ek. liszt
2 tojás
1 gerezd fokhagyma

bors


  1. A csirkemájat megtisztítjuk, hideg vízben átöblítjük, majd papírtörlőn leszárítjuk.
  2. A vékony, tenyérnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A sajtot lereszeljük, egy marékkal félre teszünk.
  3. Egy ~20 cm átmérőjű kerek tűzálló tálat kibélelünk a bacon szeletekkel úgy, hogy a tál alján kicsit fedjék egymást, a másik végük pedig túllógjon a tál szélén, hogy majd vissza tudjuk hajtani. (Nekem jócskán túllógtak, így levágtam belőlük 4-6 cm-t és ezekkel a darabokkal még befoltoztam az oldalt maradt réseket. :))
  4. Egy tálban kikeverjük a tejfölt, tojást, lisztet, reszelt sajtot. Sózzuk, borsozzuk és belereszeljük a fokhagymát (a fűszerekkel, főleg a sóval bánjunk óvatosan, mert a hús is be lett már sózva és a bacon is sós).
  5. A félretett reszelt sajtot beleszórjuk a tál aljába, rákanalazunk egy keveset a tejfölös keverékből, majd elrendezzük rajta a csirkemellszeletek felét.
  6. Lefedjük egy réteg tejfölös keverékkel, majd a csirkemáj következik.
  7. Rákanalazzuk a maradék tejfölös keveréket, majd befedjük a maradék csirkemellel. A baconszeletek végeit szépen visszahajtva betakarjuk a "tortát".
  8. Lefedjük és 200°C-ra előmelegített sütőbe tesszük; a sütő alsó harmadába.
  9. ~30 perc múlva levesszük a fedőt (vagy fóliát) és úgy sütjük tovább (én itt átkapcsoltam a sütőt légkeverésre).
  10. Újabb 30 perc elteltével óvatosan átfordítjuk a "tortát" egy -tűzálló- kerek tálra, amin tálalni fogjuk.
  11. A hőfokot mérsékeljük 150°C-ra és visszatesszük a "tortát" a sütőbe, hogy körben is szépen megpiruljon a bacon. Hústűvel ellenőrizzük, hogy minden átsült-e.
  12. Ha kész, kivesszük a sütőből és ~15 percet pihentetjük, mielőtt szeletelnénk. Burgonyapürét és friss salátát kínálunk mellé.














Tipp: Ha az étel túl sok levet ereszt sütés közben, akkor azt próbáljuk meg leönteni. Én a sütőtál tetejét használtam, csak fordítva tettem a "tortára", mint afféle nehezéket. :) Így a helyén tudtam tartani és nem ugrott ki a tálból.

8 megjegyzés:

  1. Ez valami csodaszép lett! Kérek szépen egy szeletet most azonnal! Olyan aranyosan leírtad, hogyan kell eljárni, hogy meg ne égessük magunkat. :D Én eddig csak azért nem fogtam hozzá egy ilyen típusú ételnek, mert féltem, hogy levet ereszt. Bár, ha belegondolok, van nekem egy hasonló kajám, csak az sütőformában sült, és tettem bele borsót meg répát.

    VálaszTörlés
  2. :) Köszi! Köszi! ...az az igazság, hogy én általában odakozmálok, bármit sütök, vagy főzök. Most nagyon figyeltem, úgyhogy rém büszke voltam, mert nem sütöttem meg magam sehol, ezért gyorsan írásba is foglaltam. :D Na igen, ez a "torta" főleg a máj miatt ereszt levet, de nem volt vészes, én is többre számítottam. Ezt a répás-borsós eledelt fel kell kutatnom nálad. Bár tuti láttam már, de olyan sok finomságod van, hogy nem győzöm megjegyezni. :)

    VálaszTörlés
  3. Ehun van é:
    http://suniskanal.blogspot.hu/2012/08/tejszines-zoldseges-csirkevagdalt.html

    :D Igaz, ebben nincs tojás.
    Azért vigyázz ám magadra ezzel a kozma-témával! Vicces, de én is sűrűn megégettem magam egy időben. Amikor benyúltam a sütőbe, a karomat véletlenül odanyomtam a sütő széléhez.

    VálaszTörlés
  4. Tényleg, tényleg! Emlékszem már! Olyan jól néz ki, hogy színes. :)
    Dettó. Én is állandóan a karomat égetem meg (évek óta). Tisztára olyan vagyok, mint egy zebra. :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi! Igen, én is elnézegettem, amikor elkészült, mert olyan kis vidám, tavaszi.
    Jajj, szegénykém, akkor már csak a karodról is meg foglak ismerni. :D

    VálaszTörlés
  6. Hát az tuti. :) Azért a képemre vigyázok. :)

    VálaszTörlés
  7. Még mindig nagyon tetszik. :) Fincsi husika és máj. ♥ Vacsoraidőre elő is veszem a tesótányéromat a kóstoló reményében. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, itt meg elfigyeltem... Remélem nem baj, ha ez az adag ma vacsorára érkezik. :D

      Törlés